V4NA: A migránsok menedékkérelmeinek a 90 százalékát elutasítja Csehország

Vágólapra másolva!
Tavaly a Cseh Köztársaság tízből kilenc menedékkérelmet elutasított. A belügyminisztérium adatait a cseh rádió riportja foglalta össze egy beszámolóban. Miloš Zeman államelnök az úgynevezett „menekültek” (valójában gazdasági migránsok) áradatát szervezett inváziónak nevezte – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Európában Csehországnak az egyik legszigorúbb a bevándorláspolitikája.

A tavaly a migránsok által beadott, összesen 1350 menedékkérelem 90 százalékát elutasították.

Összehasonlításként Németországban az elmúlt évben a kérvények 40 százaléka részesült pozitív elbírálásban.

A prágai belügyminisztérium szerint

Miloš Zeman államfő már évekkel ezelőtt háborút hirdetett az ellen, hogy Csehországba tömegesen telepítsenek be idegeneket.

Az úgynevezett „menekültek” (valójában gazdasági migránsok) áradatát szervezett inváziónak nevezte.

„Ez a mi országunk. Nem áll mindenki rendelkezésére, nem is állhat” – jelentette ki.

Hozzátette,

a migrációs válságra az egyetlen megoldás a gazdasági bevándorlók, illetve a vallási indíttatásból erőszakot elkövetők és gyűlöletet terjesztők kiutasítása lenne.