A német hírszerzés továbbra is az Iszlám Állam támadásaira figyelmeztet

2019.05.14. 14:32

Németországban a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal szervezésében szimpóziumot tartottak hétfőn a politikai szélsőségek mozgósítási képességével kapcsolatban. Alapvetően továbbra is a katonailag legyőzöttnek tekinthető Iszlám Állam megmaradt sejtjeinek terrorveszélyére figyelmeztetnek a német hatóságok, hozzátéve az elengedhetetlen szélsőbal- és jobboldallal való riogatást. A hivatal korábbi elnöke, Hans-Georg Maaβen - akit egyébként azért rúgtak ki tavaly ősszel, mert nem volt hajlandó nem létező neonáci hajtóvadászatról hazudni -  is rendszeresen felhívta a figyelmet a folyamatos terrorveszélyre, és most az új elnök, Thomas Haldenwang is hasonló gondolatokat fogalmazott meg. 

A német közszolgálati, de általában szélsőségesen egyoldalú Deutsche Welle számol be arról, hogy a német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal elnöke, Thomas Haldenwang szerint nem szabad félrevezetni az embereket azzal, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet katonailag legyőzöttnek tekinthető Szíriában és Irakban. Az elnök hangsúlyozta, hogy az Iszlám Állam illegalitásba vonult mint terrorszervezet, de a húsvéti Srí Lanka-i terrorcselekmények további terrortámadásokra inspirálhatnak a világ más részein is. 

Az Iszlám Állam katonái még 2015-benForrás: Youtube/Wall Street Journal

 A terrorszervezet követői továbbra is terjesztik propagandájukat, beleértve Németországot is. 
Ez a propaganda továbbra is a nyugati célpontok elleni támadásokra szólít fel - nyilatkozta Haldenwang, hozzátéve, hogy sajnos tudnak olyan iszlamistákról, akik ilyen terveket szövögetnek. A legutolsó és legkomolyabb németországi terrormerénylet még 2016 decemberében történt, amikor a tunéziai Anis Amri 12 embert ölt meg a berlini karácsonyi vásár területén. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK