Egy újság teljes szerkesztősége mondott fel Hollandiában a balliberális cenzúra miatt

2019.05.16. 14:47

A De Telegraaf című vezető holland országos napilapban jelent meg az a lassan már megszokott hír Európa nyugati felében, hogy a balliberális „politikailag korrekt" cenzúra miatt egy teljes újság szerkesztősége mondott le a mintegy 160 ezer fős közép-hollandiai városban, Apeldoornban. Az újságírók lemondásának a konkrét oka az volt, hogy nem írhattak a liberális városvezetés által a lakóhelyükre betelepítendő migránsokról. 

Az egyik helyi kiadású regionális lap, a De Wijkkijker, a szólásszabadság és a szabad újságírás nevében mindössze arról szerette volna tudósítani a város lakosait, hogy a már korábban megszellőztetett értesüléseknek megfelelően migránsokat telepítenek be Apeldoornba, egy már ott levő pszichiátriai intézet mellé.

Migránsok Hollandiában. A kép illusztrációForrás: Shutterstock

Erre azonban nem volt lehetőségük az újságíróknak, mert bekövetkezett az, amire a lap 27 éves fennállása alatt még soha sem volt példa: Apeldoorn Osseveld-Woudhuis nevű negyedének a kerületi tanácsa megtiltotta, hogy a lap munkatársai erről írjanak!

A cenzúra elleni tiltakozásul a teljes - kilencfős - szerkesztőség lemondott, ahogy a főszerkesztő, Ger-Jan Tamboer fogalmazott, semmiféle cenzúrát nem fogadunk el, majd hozzátette, sajnos úgy érezzük magunkat, mintha Észak-Koreában vagy Kínában lennénk.Az újság egyébként már 2015 óta ír arról, hogy migráns befogadóközpontot telepíthetnek a városba.

Japp van Brummen, a kerületi tanács elnöke „szomorúnak" tartotta, hogy a szerkesztőség felállt. Ugyanakkor szerinte nem cenzúráról van szó, hanem arról, hogy

a lapot a kerület finanszírozza, ezért ők döntenek arról, hogy a lapban mi jelenik meg és mi nem.

Cenzúra van migránsügyben Hollandiában. A kép illusztrációForrás: Shutterstock

A kerületben élő híres holland atléta, Christel Bertens együttérzéséről biztosította a szerkesztőséget, mivel fontosnak tartja (pontosabban tartaná) a szólásszabadság érvényesülését, és szerinte szégyen, ami most történt.

Mi pedig kíváncsian várjuk, hogy az európai parlamenti választások finisében vajon reagál–e erre a durva, az európai normáknak teljes mértékben ellentmondó esetre az Európai Bizottság (EB) bevándorláspárti alelnöke, a szocialisták csúcsjelöltje, Frans Timmermans. Vajon szerinte most nem történt jogsértés? Vagy már nem számítanak a szabadságjogok?

De azt is érdekes lenne megtudni, hogy vajon mit gondol erről a szólásszabadságot lábbal tipró esetről a szintén holland nemzetiségű, antiszemita felhangoktól sem mentes Judith Sargentini, aki, Soros irányításával - hírhedt jelentésében - koholt vádak alapján támadta meg Magyarországot az Európai Parlamentben.

A május 23-i (Hollandiában ugyanis aznap rendezik meg) európai parlamenti választások igazi tétje immár az, sikerül-e megakadályozni, hogy a buborékban élő brüsszeli bürokraták a helyi lakosság akarata ellenére tovább folytassák a migránsok betelepítését és a népességcserét.Most már az is látszik, hogy a bevándorláspárti baloldali, liberális erőknek olyan szabadságjogok sem számítanak, mint a szólás- és véleménynyilvánítási szabadság vagy a szabad sajtó.

Nekik csak egy fontos, az, hogy a migránsok és a migráns hátterűek szavazataival minél tovább hatalomban tudjanak maradni, és folytatni tudják az egyre durvább terrort a politikailag korrektség jegyében. És ezért bármire képesek, szó szerint.