Ki dönti el, hogy mik az ''európai értékek''?

Vágólapra másolva!
„Magyarország nem tiszteli az Európai Unió értékeit, a Fidesz szembemegy az Európai Néppárt értékeivel!” Az európai parlamenti választásokhoz közeledve egyre erősebben visszhangzik ez a sokszor hallott mantra. Elég, ha a két „csúcsjelölt”, Frans Timmermans és Manfred Weber nemrég lezajlott vitájára gondolunk, melynek kiemelt témája volt a „magyar kérdés”. A szavalókórus fő műsorszáma gyakorlatilag ugyanaz, legyen szó az Európai Unióról szóló szerződés hírhedt 7. cikke alapján lefolytatható, hazánknak ez EU tagságból eredő egyes jogainak felfüggesztését célzó eljárásról, akár pedig a Fidesz és az Európai Néppárt (EPP) viszonyáról. A refrénben mindig ott találjuk az „európai értékek” jól hangzó fordulatát. De tudjuk, hogy mit is jelentenek ezek valójában? És vajon, akik minduntalan ezekre az értékekre hivatkoznak, tudják?
Vágólapra másolva!

Az érték és értékrendek olyan szubjektív mércerendszerek, amelyek mentén az egyén kialakítja saját viszonyulását a világhoz, annak valamennyi eleméhez, jelenségéhez. Ha több ember értékrendje azonos vagy hasonló, az az egyik legfontosabb csoportképző tényező. Az ilyen személyek egymás társaságát keresik, a közös értékek képviselete, érvényesítése céljából szerveződéseket hoznak létre, továbbá, ahogy az egyetértők létszáma nő, az általuk vallott értékrend valamilyen módon „intézményesül”: pl. egy „ideológia”, vallás, közösség, társadalmi csoport, szervezet normatív alapját, fő összetartó erejét képezheti. Amíg a szerveződés önkéntes alapon zajlik, súlyosabb konfliktusok nem alakulnak ki a csoporton belül, hiszen nézetkülönbségek esetén bárki otthagyhatja az adott értékközösséget, illetve csatlakozhat egy másikhoz. A történelem során azonban gyakran lezajlik az addig eszmei síkon létező értékrend intézményesülésének fázisa: amikor az „állami szintre emelkedik”, kodifikálásra kerül, azaz „normatívvá” válik. Ez általában olyan értékrendek tekintetében következik be, amelyek a gyakorlatban huzamosabb időn át bizonyították, hogy alkalmasak egy nagyobb embercsoport együttélésének működőképes szabályrendszerét alkotni, azaz, az adott közösség tagjainak többsége számára elfogadható és követésre méltó elvárásokat fogalmaznak meg. Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy ebben az esetben az adott társadalom valamennyi tagja teljes mértékben egyetért a normatívvá emelt értékekkel, azonban a – történelmi fejlődés során szintén ilyen értékrendként létrejött – demokrácia meghatározó eleme, hogy a közösségen belüli (pl. az értékrenddel kapcsolatos) nézetkülönbségek többségi döntéssel oldandók fel. Ez azt jelenti, hogy a kisebbségnek végül alkalmazkodnia kell a közösség többsége által elfogadott értékekhez, szabályokhoz. Az így megszülető tipikusan, de nem kizárólag „jogi” szabályozás megszegése, mellőzése az érintett közösség bármely tagján számonkérhető, azaz következményeket von maga után. E mindenkire kötelező jellegük miatt, a jogfejlődés során a normák tekintetében kialakultak olyan demokratikus követelmények is, hogy

a döntéshozatali folyamat során biztosítani kell az eltérő vélemények (értékrendek) bemutatásának, ütköztetésének lehetőségét, vagy, hogy az elfogadott és általánosan kötelező szabály konkrét tartalma, jelentése az összes érintett számára megismerhető, világos és egyértelmű legyen.

Demokratikus legitimációja miatt az Európai Unió értékrendje esetében e két feltételnek fokozottan teljesülnie kellene.

A fent említett mindkét szervezetnek, tehát az Európai Uniónak és az Európai Néppártnak is megvan a maga normarendszere, amelyben – többek között – eszmei, elvi értékek vannak nevesítve, illetve normatív szintre emelve. A Néppárt tekintetében ez hangsúlyosabb, hiszen a szervezet eleve politikai „értékközösségként” hivatkozik magára. Az Európai Unió esetében az általános értékek fokozatosan jelentek meg és épültek be a szervezet normarendszerébe, azaz ebben az esetben az uniós jogba, hiszen az EU gazdasági („materiális”) érdekközösségként indult. Később a tagállamok egyéb – pl. külpolitikai, „társadalompolitikai”, illetve szélesebb értelemben vett „humán” – területen is fontosabbnak, előnyösebbnek tartották az összefogás szorosabbá tételét, amely szükségképpen magával hozta az együttműködés eszmei-elvi kereteinek az uniós jogban történő lefektetését. Ma az EU jogrendszerének, és az abban nevesített értékeinek figyelmen kívül hagyása nem csupán azzal a következménnyel fenyeget, hogy elvész egy ország önkéntes tagsága egy „eszmei értékközösségben”, hanem az érintett társadalom hétköznapi életének szempontjából is kézzelfogható tétje van, tekintettel a nagymértékben integrált összeurópai gazdasági rendszerre. Azaz az eszmei értékek esetleges nem érvényesülésének nagyon is konkrét gazdasági („materiális”) hátrányok a következményei (támogatások felfüggesztése, kizárás). A néppárti értékek tekintetében nem ilyen közvetlenek a hátrányok, de ezek is befolyásolhatják pl. egy tagpártnak az EU-n belüli érdekérvényesítési lehetőségeit.

Vajon tisztában vagyunk-e azzal, hogy konkrétan mik is ezek a normatív értékek? Ha megkérdezzük az „utca emberét” az Európai Unió értékeiről, valószínű, hogy a többség rögtön tud említeni néhányat közülük. Olyanokat, mint a „demokrácia” vagy az „emberi jogok”.

És valóban! Ezek szerepelnek is az Európai Unióról szóló szerződésben. Ezenkívül a (jogmegvonással fenyegető 7. cikk szempontjából lényeges) 2. cikkben még olyan közös értékek szerepelnek, mint az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, az egyenlőség, a jogállamiság, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és férfiak közötti egyenlőség.

Ezek tehát olyan értékek, amiket az európai demokratikus nemzetállamok nem vonnak kétségbe, hanem maguk is nevesítik, szerepeltetik az alkotmányaikban, érvényesülésük garantálásának érdekében további jogszabályokat alkotnak, lefektetve bennük az adott alapjog, érték konkrét tartalmát, értelmezési kereteit, módját, az érvényesítésük jogi és politikai eszközrendszerét, illetve ebből a célból az országok gyakran nemzetközi szerződéseket is kötnek egymással. Ez a helyzet áll fent Magyarország esetében is.

Talán eme alapvető jogok, „értékek” korábbi egyértelműsége, illetve az államok általi, átfogó és megfelelő szintű kodifikáltsága eredményezte azt, hogy az egyik legalapvetőbb uniós jogforrás, az Európai Unióról szóló szerződés, gyakorlatilag csak az értékek felsorolására szorítkozik, tartalmi értelmezés nélkül.

Ez első pillantásra azért nem tűnt kritikus problémának, mert az EU rendelkezik az uniós jog autentikus értelmezésére feljogosított szervvel, nevezetesen az Európai Bírósággal. Sajnálatos módon azonban éppen a 2. cikkben található értékek egy tagállam által történt „súlyos és tartós” megsértése esetére a Szerződés 7. cikkében meghatározott – a Tanács által kiszabható – jogfelfüggesztést célzó eljárás lefolytatásában, illetve az annak alapján való döntéshozatalban nem kapott érdemi (kötelező) jogértelmezési szerepet a Bíróság, amely azt biztosítaná, hogy a szakvéleménye nélkül ne hozhasson döntést a Tanács egy tagállammal szemben sem. Ezen kívül, mivel ilyen eljárást az unió története során még nem vitt végig, precedens sincsen rá, hogy esetleg a Bíróság beavatkozna-e, vagy ennek kapcsán bármilyen módon, bármilyen értelmezését adná-e a 2. cikkben felsorolt értékeknek. Ráadásul, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen eljárások kezdeményezésében – az erre jogosult uniós szervek közül – az elsődlegesen politikai fórumként működő Parlament a legaktívabb. Mindez azt eredményezi, hogy az uniós jognak e látszólag fontos eleme (a 2. cikk) gyakorlatilag csak egy képlékeny és széles körű interpretációt engedő „szándéknyilatkozat”, így a normatív (jogok és kötelezettségek megítélésére szolgáló) szerep betöltésére való alkalmassága jelen állapotában legalábbis kérdéses.

Ennek köszönhetően, vajon mennyire lehet hiteles és általános érvényű a fenti fogalmak (európai értékek) értelmezése egy olyan politikai testülettől, mint pl. az Európa Parlament, vagy éppen az ott működő, különböző ideológiák és pillanatnyi érdekek mentén lavírozó politikai pártok?

Mindez gyakorlatilag szabad (játszó)teret nyitott az „európai értékek”, mint az uniós jog egy fontos és lényegi alkotóelemének, korlátok nélküli, éppen aktuális politikai célokhoz és egyéb partikuláris érdekekhez kötött, rugalmas értelmezésének,

amit egyes érdekcsoportok maximálisan ki is használnak. A különböző szereplők a saját politikai, illetve egyéb (pl. gazdasági) érdekeiknek megfelelően interpretálják a fogalmakat, kezdetekben csak egyéni „véleményként” feltüntetve, majd a sajtó segítségével felerősítve.

A tervszerű, kitartó és sokéves interpretációs munkának köszönhetően az említett értékek már kibővített, vagy éppen teljesen megváltozott, kiforgatott jelentéstartalma szivárog át – gyakorlatilag észrevétlen módon – a köztudatba, ott ezek az értelmezések gyökeret verve, Európa bizonyos országaiban ma megkérdőjelezhetetlen „igazságként” funkcionálnak nemcsak a nyilvánosságban, de a gondosan „érzékenyített” választók fejében is, ténylegesen megvalósítva az orwelli „újbeszél” és „duplagondol” világát. Ez a folyamat, a jelek szerint, Nyugat-Európában immár teljes sikert könyvelhet el, hiszen a rugalmas jogértelmezési metódus a politikai paletta hagyományos felosztása szerinti bal- és jobboldali politikai irányzathoz tartozó szereplők, establishment pártok körében egyaránt meggyökeresedett (gondoljunk az Európai Néppárt és a Fidesz közötti vitára).

A folyamat eredménye napjainkra az lett, hogy de facto olyan politikai szervezetek és jellemzően partikuláris érdekképviseleti csoportok, NGO-k, „véleményvezérek”, „megmondóemberek” értelmezték újjá (illetve át) a tagállamok számára normatív jogintézményként, jogokat és kötelezettségeket keletkeztető alapelveket („értékeket”), akiket erre soha senki (értsd: az EU erre hatáskörrel rendelkező szervei, illetve a tagállamok) hivatalosan nem hatalmazott fel.

Politikai felszólalások, újságírói vélemények, illetve elfogult parlamenti szakbizottsági „jelentések” váltak első számú jogforrássá. Ráadásul ez a „fű alatti átértelmezési módszertan” is teljesen ellentétes a jogi normák megalkotására vonatkozó – a fentiekben már említett – garanciális elvekkel és eljárási szabályokkal.

Ez a helyzet pedig utat nyitott ahhoz az immáron több évtizede zajló folyamathoz, hogy

partikuláris politikai és gazdasági érdekektől vezérelt csoportok kezdeményezésére, az Európai Unió közjogi rendelkezései, értékei, a napi politikai harcok, azaz a politikai nyomásgyakorlás eszközeivé silányultak.

Ennek áldozata, célpontja volt az elmúlt időszakban Magyarország vagy Lengyelország. Az európai értékek kiszámíthatatlan, visszaélésszerű politikai értelmezése csakis a bizonytalanság és a bizalmatlanság fokozására, valamint a tagállamok közötti szolidaritás erodálására alkalmas.

A fentieken túl arról sem szabad megfeledkezni, hogy nemcsak a 2. cikkben, hanem a Szerződés más részeiben is találunk olyan alapelvi jellegű normákat, amelyek ugyancsak kiindulópontját képezhetik egyes uniós jogkövetkezményeknek (pl. a – manapság szintén sokat emlegetett – „kötelezettségszegési eljárásnak”).

A 3. cikkben olvashatjuk az alábbiakat: „Az unió egy belső határok nélküli, a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló olyan térséget kínál polgárai számára, ahol a személyek szabad mozgásának biztosítása a

külső határok ellenőrzésére, a menekültügyre, a bevándorlásra, valamint a bűnmegelőzésre és bűnüldözésre vonatkozó megfelelő intézkedésekkel párosul.

[...] Az unió tiszteletben tartja saját kulturális és nyelvi sokféleségét, továbbá

biztosítja Európa kulturális örökségének megőrzését

és további gyarapítását.”

A 4. cikk pedig – többek között – kimondja: „Az unió tiszteletben tartja a tagállamoknak a Szerződések előtti egyenlőségét, valamint

nemzeti identitását,

amely elválaszthatatlan része azok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésének, ideértve a regionális és helyi önkormányzatokat is. Tiszteletben tartja az alapvető állami funkciókat, köztük

az állam területi integritásának biztosítását, a közrend fenntartását és a nemzeti biztonság védelmét. Így különösen a nemzeti biztonság az egyes tagállamok kizárólagos feladata marad.”

Adja magát a költői kérdés: akkor most hogyan is áll a Németországgal szembeni kötelezettségszegési eljárás a fenti alapelveken nyugvó, azokat a gyakorlatba átültető schengeni szabályozás semmibe vétele, erodálása miatt, miután az elmúlt években gyakorlatilag ellenőrzés nélkül engedtek be (konkrétan: hívtak be a „willkommenskultur” keretében), magukat menekültnek mondó, bevándorló embertömegeket az EU területére? Továbbmenve, vajon egyes tagállamok saját nemzeti biztonságuk védelme érdekében tett intézkedései (pl. kerítésépítés) hogyan is viszonyulnak a közös európai értékekhez? Azokat erősítik, vagy éppen gyengítik? Kizárólagos tagállami feladat, vagy összeurópai? Egy nem megfelelően kidolgozott és végrehajtott bevándorláspolitika miatt az unión belül létrejövő, nem európai eredetű népességből álló, és gyakran fundamentalista, vagy egyéb módon kizárólagosságra törekvő „kulturális” alapokon álló, valamint az európai értékek elismerését teljesen mellőző „párhuzamos társadalmak” terjedése mennyiben szolgálja „Európa kulturális örökségének megőrzését”?

Az uniós jog által meghatározott alapelveknek, illetve eme elvek pillanatnyi politikai érdekek által változó, „nem hivatalos” interpretációinak, valamint az ezzel kapcsolatos gyakorlati tapasztalatoknak összevetése során világossá válik, hogy a sokat emlegetett „európai értékek” nem egy ténylegesen értelmezhető, követhető, világosan definiált és így számon is kérhető „mércerendszert” képeznek, sokkal inkább meghatározhatatlan tartalmú, kiüresedett szlogenek, amelyeket politikai „bunkósbotként” használnak a brüsszeli hadszíntéren.

Konkrétan mik tekinthetők jelenleg – normatív szempontból is – „közös európai értékeknek”? Azokat kik és milyen módon állapítják, állapíthatják meg? Ezek azok az alapvető és megkerülhetetlen kérdések, amelyek érdemi meg nem válaszolása a legfőbb oka annak, hogy napjainkban holtpontra jutott az Európai Unió működése. Ezek azok, amelyek megválaszolása nélkül Európa jövőjéről nemcsak hogy nem érdemes, de nem is lehet érdemben tovább gondolkodni. Ez az igazi tétje a mostani európai parlamenti választásnak.

Meneszthető-e az a brüsszeli elit, amely a közös értékek, fogalmak folyamatos átértelmezésével, kiüresítésével, felhígításával, dekonstruálásával ássa alá Európa fundamentumait, a nemzetállamok szuverenitását, a közös keresztény kulturális örökséget, a család fogalmát, vagy éppen a nemzetek saját határaik védelméhez és a bennük élők biztonságának szavatolásához való jogát. Mindazt, amit számunkra, a csendes többség számára, Európa jelent.

Dr. Béky Zoltán jogász, a Századvég szakértője