Rátámadt terhes barátnőjére, hogy kiverje belőle a babát

2019.05.27. 20:43

A brit Jack Farley többször is rátámadt a barátnőjére, egyszer az után is, hogy elmondta neki, gyereket vár tőle. Nagy nehezen elkapták a rendőrök, miután egy kisteherautóval megpróbált elmenekülni előlük. Farley ügyében ma hozott ítéletet a plymouthi bíróság. 

Tavaly tavasszal, április 15-én, a fiatal nő azzal kereste fel Jacket, hogy hathetes terhes, de a férfi nem úgy reagált, ahogy várta.

Elvesztette a nyugalmát, megragadta a nőt, és közölte vele, hogy kiveri belőle a babát

– idézi a Metro újság Neil Whittle ügyész plymouthi bíróságon megtartott, hétfői tárgyaláson elhangzott szavait.

A pár 17 hónapig volt együtt, és pont a bejelentés előtt, márciusban szakítottak egymással. Egyébként nem ez volt az első eset, hogy a férfi rátámadt a párjára. A nyomozók szerint 2017. október 9-én is elborult az agya.

Akkor a nő fejét verte bele a falba, március 3-án pedig egy gyógyszeres üveget vágott a fejéhez, amelynek a szilánkjai maradandó heget hagytak maguk után. 

Ezután a nő feljelentette a férfit. Amikor április 2-án a rendőrök el akarták fogni Mutley-ban, hogy bevigyék a kapitányságra, Jack egy kisteherautóval elmenekült előlük, és majdnem elgázolt egy nőt. Rossz irányból hajtott be egy egyirányú utcába, a nő pedig éppen át akart menni a másik oldalra, de időben észrevette a fiatal férfit, és el tudott ugrani az autó elől.

A bíróságon az is elhangzott, hogy Farley-nál marihuánát találtak.

Will Willden, a férfi ügyvédje azt mondta, hogy a pár kapcsolata folytatódott az április 15-ei támadás után. Ebben az időszakban a nő szerint a férfi zaklatta őt, az ügyvéd viszont azt mondja, a nő is reagált Jack üzeneteire. Azt is mondta, hogy Farley ma már segít gyereke anyjának, és a januárban született kisfiuknak. Azzal érvelt, védence rájött, hogy meg kell változnia, és szeretne jó apa lenni. Az ügyvéd arról is beszélt, hogy

Jacknek kezeletlen, figyelemhiányos hiperaktivitás zavara van, és arra kellett a kannabisz, hogy magát gyógyítsa vele. 

Jack Farley bűnösnek vallotta magát a két súlyos támadásban, zaklatásban, és elismerte, hogy drogosan, jogosítvány nélkül, veszélyesen vezetett, amiért James Townsend bíró 21 hónapnyi börtönbüntetésre ítélte.