Már négy halottja van a rendkívüli hőhullámnak

Vágólapra másolva!
Japánban a nagy hőség miatt egy hét alatt négyen meghaltak, kétezren kórházba kerültek - közölte kedden a katasztrófavédelem és a mentők feladatait is ellátó tűzoltóság.
Vágólapra másolva!

Hőguta miatt 2053-an kerültek kórházba, négyszer annyian mint hét nappal ezelőtt. A héten a legmagasabb hőmérsékletet az ország északi részén fekvő Hokkaidó szigetén mérték, ahol helyenként 40 Celsius-fokot mutatott a hőmérő. Ez májusban rekordnak számít.

Tavaly nyáron 140 ember halt meg a rendkívüli hőség miatt, emberek tízezrei kerültek kórházba. A meleg leginkább az idősek számára megterhelő, mert többet tartózkodnak a szabadban, illetve otthon - takarékosságból - nem kapcsolják be a légkondicionálót. A hatóságok felszólították az embereket, hogy fogyasszanak sok folyadékot, hordjanak fejfedőt, és igyekezzenek minél kevesebb időt tölteni a napon.