A jemeni kormány kitoloncolt 124 afrikai menekültet

2019.05.29. 04:30

A jemeni kormány kedden kitoloncolt 124 afrikai menekültet, az arab világ egyik legelmaradottabb, legszegényebb országából elszállítandó illegális bevándorlók első csoportját.

A SABA helyi hírügynökség jelentése szerint az emberek elszállítása az ádeni nemzetközi repülőtérről történt a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) és más társügynökségek közreműködésével. A műveletet a belügy- és a külügyminisztérium képviselőinek egy közös csapata felügyelte. A menekültek önként vállalták a hazatérést hazájukba. A hírügynökség szerint a deportálási folyamat megfelelt a nemzetközi jog előírásainak.
Ez az első alkalom, hogy a jemeni kormány bejelentette az illegális bevándorlók elszállítását a polgárháború sújtotta országból.

Az IOM hétfőn közleményben számolt be arról, hogy több mint 2300 etiópiai, rossz körülmények között őrzött menekültet visszajuttatnak hazájukba. A nyolcnapos művelet elvileg május 25-én indult, de a kezdés visszavont repülési engedélyek miatt csak kedden valósult meg.

Őrizetbe veszik

Április közepe óta az ádeni, az abjáni és a lahidzsi kormányzóságok őrizetbe veszik az illegális bevándorlókat, akik főképpen Etiópiából érkeznek. A migráció csúcspontján ötezer embert tartottak őrizetben két stadionban, illetve egy katonai táborban, ahol hiányoztak a feladathoz szükséges feltételek.

Áden egyik stadionjában, az IOM átvizsgált és regisztrált 2315 etiópiai menekültet, közte 150 nőt és 470 gyereket, akik vissza akarnak térni hazájukba a jemeni polgárháborús övezetből.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező húszi síita lázadók, valamint a Szaúd-Arábia és egyéb arab országok által 2015 óta támogatott, a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz - a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz - hű erők között. Az évek óta tartó harcokban már több tízezer ember vesztette életét, és mintegy 10 millióan sodródtak az éhezés szélére. A világszervezet decemberi jelentése szerint az ország lakosságának mintegy 53 százaléka "élelmiszerbiztonság súlyos hiányában" szenved, és éhínség fenyegeti őket, ha nem kapnak segítséget.