Macron veresége tagadhatatlan – és mégis megkezdődött a kudarc tagadása

2019.05.29. 16:30

A végeredmény ismert. A francia elnök, Emmanuel Macron pártja, az En Marche! (LREM) nem tudta megnyerni az európai parlamenti választást. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a pártja, hiszen lényegét tekintve az – még ha néhány százalékra mérhető koalíciós partnerével közös listán indult, és ő maga kicsit fellengzősen az újjászületés listájának nevezte el. 22,4 százalékot értek el, a győztes Marine Le Pen nemzeti jobboldali pártja lett, a Rassemblement National (RN), 23,3 százalékkal.

Amikor az exit pollok alapján vasárnap délután már nyilvánvaló volt, hogy a közvélemény-kutató intézetek nem tévedtek, és a választást Marine Le Pen nyerte, azonnal elindult egyfajta kármentés Macron környezetében.

Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés (RN) párt elnöke az európai parlamenti választásokon szavazók megkérdezésén alapuló közvélemény-kutatások első eredményeinek megismerése után Párizsban 2019. május 26-ánForrás: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

Még az Emmanuel Macronnal szemben leginkább kritikus politikai napilap, a Le Figaro is arról kezdett írni, hogy a második hely sem olyan vészes, két év kormányzás után ez érthető, nem is annyira csalódottak a szimpatizánsok és a többi, és a többi.

Amikor pedig ismertté vált, hogy 0,9 százalékkal kapott ki Macron – úgymond csak 0,9 százalékkal –, ebbe kapaszkodott bele több, rendszerint névtelenül nyilatkozó, Macronnal szimpatizáló elemző. Szerintük Macronék 4 százalékos különbségtől féltek, ehhez képest nem is tragikus az alig 1 százalékos vereség. Természetesen semmilyen felmérés nem beszélt korábban 4 százaléknyi különbségről, 1-2 százaléknyi különbséget mértek. De hát ez is hozzátartozik a kudarc relativizálásához.

Marine Le Pen azt követelte pártja győzelme után, hogy Macron oszlassa fel a Nemzetgyűlést, és írjon ki új parlamenti választásokat. Természetesen Macron erre nem lesz hajlandó, nyilvánvalóan még miniszterelnököt sem fog cserélni – pedig az logikus lenne, különös tekintettel, hogy miniszterelnöke, Édouard Philippe saját városában, Le Havre-ban Macron pártja drámaian rosszul szerepelt.

(Ezt azzal magyarázzák, hogy nem politikai oka volt Macron bukásának a miniszterelnök területén, hanem erkölcsi. Édouard Philippe, miután miniszterelnök lett, le kellett mondania a polgármesterségről, viszont utódja és barátja, Luc Lemonnier egy sajátos botrányba keveredett. Meztelen pornófotókat küldött magáról egy házaspárnak, szadomazó trágárságokkal színesítve. Miután a képek eljutottak a város elöljáróihoz is, lemondott.)

Édouard Philippe francia miniszterelnökForrás: MTI/EPA/Pool/Ludovic Marin

De a lényeg: a francia közjogi rendszer miatt Macron elnöksége megingathatatlan, 2022-ig egészen biztosan elnök marad.

Ennek ellenére, egy-két önkritikusabb hangot leszámítva Macron és környezete – beleértve a vele szimpatizáló és főleg a Marine Le Pent gyűlölő médiumokat – azért a biztonság kedvéért mindent elkövet, elkövetnek, hogy fel se merüljön, itt azért egy igazi kudarcról van szó.

Soha francia köztársasági elnök nem volt ennyire aktív uniós kampányban – az utolsó két hétben szinte ő vezette személyesen a kommunikációt. Elődje, a szocialista François Hollande óvatosabb volt 2014-ben, gyakorlatilag éppen az uniós kampányra cserélt miniszterelnököt (az erőtlen Ayrault helyére jött Manuel Valls), így veresége sem kötődött annyira a személyéhez, bár kétségtelen persze, hogy az ő esetében is elnöksége két évét ítélték el.

François Hollande volt szocialista köztársasági elnökForrás: MTI/AP/Michel Euler

A francia politikai napilapok – a baloldali Libérationtól kezdve a liberális, balközép Le Monde-on át a jobbközép Le Figaróig – relativizálják Marine Le Pen győzelmét. A keddi Le Figaro például feltűnő címmel, alapos cikkben tartotta fontosnak megírni, hogy a rabok között Marine Le Pen pártja a legnépszerűbb: a franciaországi börtönök fogvatartottjai közül a legtöbben a nemzeti jobboldali pártra szavaztak. Mi másért is lenne lényeges egy ilyen önmagában érdektelen adat, semmint azt sugallni: a bűnözők kedvence Marine Le Pen.

Hogy Marine Le Pen győzelmének értékét csökkentsék, kimondatlanul azt éreztetik az elemzők: az elmaradottabb régiók és a kisvárosok miatt győzött Marine Le Pen. Az kétségtelen, hogy a 42 francia nagyvárosból (nagyvároson azokat a településeket értjük, ahol több mint 100 ezer ember él) 33-ban Macron pártja nyert, így Párizsban és Lyonban is.

Viszont Marine Le Pen megnyerte Marseille-t (köztudott: itt különösen nagy probléma a bevándorlás és a bűnözés, a lakosság számarányához képest Európa egyik legrosszabb közbiztonságú városa – bizonyos felmérések szerint Malmö után a legrosszabb), ugyanakkor az elmaradottnak bajosan nevezhető, gyönyörű történelmi városban, Reims-ben is az RN nyert. És a Cote d'Azur-ön is, Nizzában.

Nem igaz az a megközelítés sem, hogy a sárgamellényesek és a tüntetések ellenzői között dőlt el a választás. Kétségtelen, hogy Marine Le Pen alapvetően támogatta a sárgamellényesek lázadását, de néhány hét után a mozgalom balra tolódott. Már sokkal kevésbé a külvárosok lakói lázadtak, vagyis azok az emberek, akiknek benzinre sem telik, hogy bemenjenek a közeli nagyvárosokba – dolgozni. Egy idő után szélsőbaloldali anarchisták vegyültek a mozgalomba, sőt, lassan átvették az irányítást.

Közismert: antiszemita muszlim radikálisok is keveredtek közéjük, ők támadták meg a francia filozófust, Alain Finkielkrautot az utcán. Pusztán azért, mert a filozófus balszerencséjére éppen arra járt. Gyalázatos stílusban zsidózták, és kis híján össze is verték. Azt lehet tehát mondani, hogy az eredeti sárgamellényesek támogatták Marine Le Pent, de teljes általánosságban ez azért leegyszerűsítés.

Alain Finkielkraut filozófusForrás: AFP/saget 1/Joel Saget

Ami biztos: a Macron által lenézett, a lázadások elején összevert emberek közül kétségtelenül sokan szavaztak az RN-re. Ahogy azok is, akik ellenezték Macron meglehetősen liberális bevándorláspolitikáját és szociálisan érzéketlen döntéseit.

Természetesen a francia emberek pontosan tudják, hogy mi az igazság: Macron kikapott, Marine Le Pen győzött. Az Odoxa Dentsu Consulting két nappal a választás után felmérést készített, hogy a választók hogy ítélik meg: gyengült vagy erősödött a köztársasági elnök? A válasz elég egyértelmű: a megkérdezettek kétharmada mondta azt, hogy Marine Le Pen megerősödött. Arra a kérdésre, hogy a választás eredménye mit jelent Macron számára, a válasz még inkább egyértelmű: a megkérdezettek 89 százaléka szerint a köztársasági elnök meggyengült.

Marine Le Pen és Macron pártján kívül még négy párt jutott be az Európai Parlamentbe: a Zöldek (13,4 százalék – meglepően jó eredmény), a Republikánusok (8,4 százalék, megdöbbentően rossz eredmény), a szélsőbaloldali Jean-Luc Mélenchon pártja, az LFI (6,3 százalék) és a szocialisták (6,1 százalék). A Zöldek a közvélemény-kutatásokhoz képest sokkal jobban szerepeltek, viszont Mélenchon meggyengülésével több szavazatot összességében, lényegét tekintve, nem szerzett a baloldal. A szocialisták szinte százalékra ugyanannyit értek el, mint két éve az elnökválasztáson. Azaz, önmagukhoz képest, múltjukhoz képest, szinte semmit.

Vagyis, Franciaországban a hagyományos pártstruktúra tovább bomlott, sőt, vészesen halad a megszűnés felé. A két, egykor nagy párt – gondoljunk Chiracra vagy Sarkozyre az egyik, Mitterrand-ra a másik oldalon – összesen nem kapott 15 százalékot.

Szavazóik egy része ott van Macronnál – sok baloldali szavazó számára szimpatikus Macron politikai ultraliberalizmusa. Ahogy jobboldali szavazókat is szerzett, akik meg Macron gazdasági ultraliberalizmusát fogadják el.

Emmanuel Macron francia elnök egyik támogatójával, miután szavazott az európai parlamenti választásokon az észak-franciaországi Le Touquet-ban 2019. május 26-ánForrás: MTI/AP/Kamil Zihnioglu

A Republikánusok (LR) rossz szereplésével viszont érdemes külön foglalkozni. Nicolas Sarkozy egykori pártjáról, az RPR, majd az UMP utódpártjáról beszélünk, a gaulle-ista tömegpártról. Ami történelme legrosszabb eredményét érte el. Az LR mélyről indult, 10 százalék alatt mérték még télen, majd a pártelnök, Laurent Wauquiez következetes politizálása és az ígéretesnek tűnő listavezető, a fiatal, 33 éves filozófus, François-Xavier Bellamy megjelenésével egyre erősödtek. Másfél-két hónappal a választás előtt már volt olyan kutatás, amelyik 15,5 százalékra mérte az LR-t. A kezdeti határozott politizálás (határvédelem, bevándorlás, a zsidó-keresztény gyökerek fontosságának hangsúlyozása) eredményes volt. A kampány utolsó heteiben azonban egyszerre vált erőtlenné (ha durvábban akarunk fogalmazni, gyávává) az LR, és egyszerre lett a francia jobboldal gondolkodásához képest túlságosan merev az LR legtöbb megszólalása.

Az identitás kérdésétől a végére megijedt a listavezető Bellamy, és a migráció helyett saját terepére ment vissza, oda, ahol filozófusként biztosabbnak érezte magát, lényegében állást foglalt olyan érzékeny kérdésekben, mint az abortusz és az eutanázia. De ez a francia társadalmat ismerve hiba volt. A francia jobboldal szavazóinak többsége nem tartja elképzelhetőnek, hogy szigorítsanak a terhességmegszakítás szabályain – ne felejtsük el, az ezzel kapcsolatos törvényi engedményeket éppen egy jobboldali kormány fogadta el, még Giscard d'Estaing idején.

És Bellamy többször arról beszélt – egyébként teljesen józan és emberi hangon –, hogy ugyan politikusként nem változtatna, de magánemberként nem ért egyet ezekkel a törvényekkel. Egy politikai vitában az ellenfelei számára ez persze könnyen kiforgatható és ellene fordítható vélemény. Ahogy a szekularizált jobboldali szavazók egy része nem feltétlenül támogatta, hogy egy aktuális eutanáziakérdésben – befejezzék-e, vagy sem a tíz éve magatehetetlen Vincent Lambert táplálását – Bellamy mennyire határozottan szólalt meg.

François-Xavier Bellamy LR-listavezető szavazás közben, Versailles-ban, 2019. május 26.Forrás: AFP/Jacques Demarthon

A pártelnök, az egyébként erős és eltökélt politikus, Laurent Wauquiez is hibázott a kampány végén: a pártelnöki és listavezetői vitán sokkal keményebben támadta Marine Le Pent, mint Macronékat. Elfelejtette: nem vár már el egy átlagos konzervatív szavazó éjjel-nappal elhatárolódást a nemzeti jobboldaltól, ezek az idők lassan azért kezdenek elmúlni. És az sem volt szerencsés, hogy két nappal az uniós választás előtt, a lyoni bombamerénylet estéjén Marine Le Pen egyértelmű és világos üzenetet küldött (azt írta: terrortámadás volt – mégis, ha valaki otthagy egy bombát egy pékség előtt, 13 ember megsérül, az mégis, mi más lenne?), Wauquiez viszont meglepően óvatosan fogalmazott.

És hát valljuk meg, a Republikánusok saját maguknak is megnehezítették a kampányt. Gyakran bírálták egymást nyilvánosan, és az is elég furcsa volt, mi több, demoralizáló, hogy Jacques Chirac egykori miniszterelnöke, Jean-Pierre Raffarin egyszer csak megjelent Macron pártjának kampánygyűlésén, ott beszédet mondott, és nyíltan szembefordult politikai családjával.

A Republikánusoknál most elindul a felelős – ha úgy tetszik, a bűnbak – kijelölése. A szenátus elnöke, Gérard Larcher vagy Wauquiez korábbi személyes ellenfele, a baloldal felé egyfajta megfelelési kényszerrel küzdő Valérie Pécresse már a pártelnök távozását szeretné. Ha annyi tanulságot vonnak le, hogy többet kell foglalkozni a környezetvédelemmel (lehet ilyen véleményeket olvasni), mert a Zöldek jól szerepeltek (még egyszer: a szélsőbaloldali LFI összeomlott – azaz, szó sincs új baloldali szavazókról, egyszerűen másként oszlottak meg a szavazatok), az utolsó napokban túlzottan gyámoltalan kampányától függetlenül jó és erős kezű pártelnöktől megszabadulnak, sok jóra nem számíthat az LR.

És hogy mi várható?

Ha a következő három évet Marine Le Pen arra fordítja, hogy még elfogadottabbá tegye pártját és saját személyét, az ellenséges médiahelyzetben is, és a Republikánusok nem bal felé indulnak el, nem szakad ketté a párt, az esetleges újabb árulóktól meg gyorsan megszabadul a pártvezetés, a rekordnépszerűtlen Macron elnök olyan helyzetbe kerülhet, mint François Hollande. Azaz, elindulni sem lesz értelme a 2022-es elnökválasztáson. Ha ez így lesz, ehhez az első, kemény lépés mindenképpen a vasárnapi, 2019-es európai parlamenti választás volt, és Marine Le Pen nagy győzelme.

Az elemzést a V4NA nemzetközi hírügynökség ‎publikálta.