A brit határőrség feltartóztatott szombaton nyolc csónakot, amelyben összesen 74 migráns, köztük kiskorúak próbálták meg átszelni a La Manche-csatornát, hogy eljussanak Franciaországból Nagy-Britanniába. További két csónakot még a francia hatóságok állítottak meg - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

A történtekre reagálva Sajid Javid, a londoni kormány belügyminisztere kijelentette, együtt fognak működni a francia határőrizeti szervekkel annak érdekében, hogy megakadályozzák a La Manche-csatornán át zajló embercsempészet bővülését.

Azok, akik ezt a veszélyes utazást választják, a világ egyik legforgalmasabb hajózási útvonalának átszelésével, súlyos veszélynek teszik ki magukat, és én továbbra is minden tőlem telhetőt meg fogok tenni a megállításuk érdekében - szögezte le szombat este kiadott nyilatkozatában a brit belügyminiszter, hozzátéve: a jövőben is arra törekszenek majd, hogy mindenkit visszaküldjenek, aki illegálisan lép be az Egyesült Királyság területére.A brit hatóságok májusban 140 migránst gyűjtöttek be a La Manche-csatornán, a legtöbbet tavaly december óta.