Szombaton antiszemita menetre került sor Berlinben, az Al-Kudsz nap (Jeruzsálem arab neve) alkalmából. A német fővárosban közel ezer muszlim migráns demonstráló szólított fel a zsidó állam elpusztítására, majdnem pont egy időben az egyik legnagyobb izraeli állami ünneppel, a Jeruzsálem nappal, amikor a zsidóság a fővárosa újraegyesítését, illetve a zsidó szent helyek izraeli kézbe kerülését ünnepli. Az antiszemita esemény egyik szervezője az Irán által pénzelt libanoni iszlamista terrorszervezet, a Hezbollah volt. Ennek ellenére a német kormány mégsem volt hajlandó betiltani. Emiatt a berlini izraeli és amerikai nagykövet részvételével a helyi zsidó közösség ellentüntetést rendezett.
Szombaton tartották az Al-Kudsz napi antiszemita felvonulást a Berlinben élő muszlim migránsok. Ezt hagyományosan a muszlim böjti hónap, a ramadán végére időzítik.
Legelőször Khomeini ajatollah hirdette meg az Al-Kudsz napot 1979-ben, az iráni iszlám forradalom győzelme után:
Jeruzsálem zsidó „megszállásának" megszüntetésére, ezzel gyakorlatilag Izrael elpusztítására szólította fel – írja a Neokohn a Jerusalem Post információira hivatkozva.
Az előzőekhez hasonlóan a tegnapelőtti berlini demonstráció is durva antiszemita és Izrael-ellenes tüntetésnek minősíthető, melyen az Irán által támogatott iszlamista terrorszervezet, a Hezbollah hívei, a gázai palesztin terrorszervezet, a Hamász szimpatizánsai és különböző baloldali csoportosulások is részt vettek.

A német főváros zsidó közössége az antiszemita menet és a Hezbollah politikai szárnyának a betiltását követelte a kormánytól, de Angela Merkel kancellár ezeket visszautasította.
Németország ugyanis eltérően Izraeltől, Amerikától, Kanadától, az Egyesült Királyságtól és más államoktól, nem tekinti terrorszervezetnek a Hezbollahot, így a szélsőséges csoportosulásnak csak a katonai szárnyát tiltották be, a politikait nem.

Pénteken Mike Pompeo amerikai külügyminiszter is sürgette Merkelt a Hezbollah törvényen kívül helyezésére, mindhiába.
Ezek miatt szombaton zsidó szervezetek és velük szolidáris csoportosulások ellentüntetést szerveztek – közölte a Szombat című zsidó-kulturális folyóirat.

Becslések szerint szintén ezerkétszázan voltak jelen az eseményen, köztük ismert politikusok is. Ötszáz rendőr tartotta távol egymástól a két tábort.
Az Izrael-párti rendezvényen ott volt Felix Klein antiszemitizmus ügyi kormánybiztos, több párt képviselője, Jeremy Issacharoff izraeli, valamint Richard Grenell amerikai nagykövet.
Jeremy Issacharoff fel is szólalt az antiszemita menet elleni demonstráción.
Az esemény utáni Twitter-üzenetében leszögezte: Felszólaltam Berlinben az Al-Kudsz nap és annak iráni finanszírozói ellen. Ezt a nyilvánvalóan antiszemita és gyűlöletkeltő eseményt be kellene tiltani. Iránnak, aki a terror egyik vezető támogatója, az emberi jogok sorozatos megsértője, és aki folyamatosan igyekszik aláásni a Közel-Kelet békéjét, nincs helye Berlinben.
Speaking in Berlin against the Al Quds Day and its Iranian sponsors. This blatantly antisemitic and hateful event should be banned. Iran as the leading sponsor of terror, a serial abuser of human rights that seeks to undermine any chance for ME peace has no place in Berlin. pic.twitter.com/4Vm5fSNkie
— Jeremy Issacharoff (@JIssacharoff) June 1, 2019
Szolidaritásuk jeleként az ellentüntetők mindannyian kipát viseltek.
Ha antiszemiták gyűlölködnek, ellent kell állni. Ezért vagyunk itt - mondta Petra Pau parlamenti képviselő a Berliner Zeitung napilapnak nyilatkozva.
Részt vett az ellentüntetésen Geisel belügyi szenátor is. „Szilárdan állunk az itt élő zsidók és Izrael oldalán" - jelentette ki.
Egyben követelte, hogy Németország gondolja át a Hezbollahhal kapcsolatos álláspontját: Ha terrorista szervezetnek minősítenék a teljes organizációt, akkor ezzel egyértelmű jelét adnánk, hogy nem tűrjük a gyűlölködést és az antiszemitizmust.