Menekülés közben megölt egy rendőrt egy bűnöző Temes megyében - videó

román rendőrgyilkos
A képen látható férfit nagy erőkkel keresi a román rendőrség.
Vágólapra másolva!
Három megye több száz rendőre keresi azt a 47 éves büntetett előéletű, veszélyes bűnözőt, aki vasárnap egy rajtaütésnél agyonlőtt egy rendőrt a Temes megyei Őszény településen - olvasható a Krónika.ro hírportálon.
Vágólapra másolva!

Romániai sajtóbeszámolók szerint a temesrékási rendőrőrsöt vasárnap délután riasztották Temesvárról, hogy a községhez tartozó Őszény egyik házában egy nemzetközi körözés alatt álló, rablásért elítélt bűnöző bujkál. Miután a házat körbevették a rendőrök, a körözött férfi kiugrott az ablakon, egy pisztollyal többször rálőtt az egyik rendőrre, majd elmenekült.

A képen látható férfit nagy erőkkel keresi a román rendőrség Forrás: Temes Megyei Rendőrfőkapitányság

A rendőr a mellkasán és a nyakán sebesült meg, rengeteg vért vesztett, mire a mentősök kiértek, belehalt a sérüléseibe.

A gyilkos ezután bemenekült az egyik őszényi gazdaság udvarára, ahol fegyverével megfenyegette a háziakat, és el akarta venni az autójukat. Ám időközben egy rendőr utolérte, és tűzpárbaj alakult ki közöttük. A rendőr a vállán megsebesítette a bűnözőt, akinek azonban egy mellékutcán át sikerült elmenekülnie, elfutott egy erdős területen.

A 47 éves Marcel Lepát hatalmas erőkkel keresik.

Rendőrökből és csendőrökből álló csoportok fésülik át Őszényt és környékét. A hatóságok közzétették a menekülőben lévő megsebesült férfi portréját is. A lakosságot arra kérik, hogy ne próbálják megközelíteni, mert rendkívül veszélyes, nemzetközi körözés alatt lévő bűnözőről van szó.