Nagy-Britanniából mennek el a britek, miközben özönlenek be a migránsok

2019.06.03. 11:59

A brit Nemzeti Statisztikai Hivatal (Office for National Statistics-ONS) adatai alapján 2018-ban több mint 600 ezren érkeztek a szigetországba, miközben majdnem 350 ezren elhagyták Nagy-Britanniát. Az újonnan érkezők közül az EU-s állampolgárok száma már a 100 ezret sem éri el, döntően tehát harmadik világbeli migránsok települnek le Nagy-Britanniában.

A nemrég nyilvánosságba hozott hivatalos statisztikák szerint túlzás nélkül kijelenthető, hogy a szigetországban népességcsere zajlik.

Miközben a magasan képzett britek (főleg orvosok, informatikusok illetve mérnökök) tömegesen hagyják el az Egyesült Királyságot, és költöznek egy jobb élet reményében Ausztráliába, Kanadába vagy Új-Zélandra, addig a képzetlenebb bevándorlók valóssággal áramlanak be a helyükre.

Migránsok Nagy-Britanniában. A kép illusztrációForrás: NURPHOTO/GAIL ORENSTEIN

Ugyanakkor a bevándorlók körében is egyre inkább eltolódik az arány a harmadik világbeliek javára.

2018-ban 343 ezren emigráltak Nagy-Britanniából, miközben 602 ezren érkeztek, így a 259 ezer fős migrációs mérleg pozitívnak tekinthető. A 602 ezerből csak 99 ezren jöttek az Európai Unió valamelyik tagállamaiból,

a többiek döntő részt harmadik világbeliek.2012 óta még soha nem érkeztek ilyen kevesen az EU-ból, mint tavaly. A migrációs hullám aránytalan eltolódása a harmadik világbeliek felé egyértelműen a brexit-tel magyarázható. 2018. január 1. és 2019. március 1. között egyébként London 17 304 főnek biztosított menedékjogot. Ennek alapján egyértelműen kijelenhető, hogy

túlnyomórészt nem menekültek, hanem gazdasági migránsok érkeznek az Egyesült Királyságba.

A britek többségének nem tetszik, hogy miközben a magasan képzett honfitársaik tömegesen hagyják el a szigetországot, addig valósággal özönlenek be a többségében képzetlen, semmihez sem értő harmadik világbeli migránsok.