V4NA: Előzetesben marad a Hollandiában elfogott migráns terroristavezér

Vágólapra másolva!
A holland hatóságok 90 nappal meghosszabbították az előzetes letartóztatását annak a 47 éves szír migránsnak, aki a gyanú szerint az an-Nuszra Front néven ismert szíriai iszlamista szervezet egyik katonai parancsnoka volt. A férfit terrorizmussal és háborús bűnök elkövetésével vádolják – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A De Telegraaf című holland portál beszámolója alapján a hágai bíróság döntése szerint a férfinek szeptember másodikán lesz a tárgyalása.

A lap szerint

a 47 éves szíriai férfi 2014-ben migránsként érkezett Hollandiába, és menekültnek hazudta magát.

A hatóságok április végén fogták el, és hollandiai lakásának átkutatásakor lefoglalták a számítógépét, mobiltelefonját, illetve több dokumentumot is.

A megszerzett információk alapján

a szír migráns a dzsihadista milícia egyik zászlóalját vezette a 2011-ben kitört szíriai polgárháborúban.

Később átkerült az an-Nuszra Front, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai ágaként működő szervezethez.

A migránst terrorizmussal és háborús bűnök elkövetésével vádolják, állítólag

2012-ben több szíriai katona kivégzésében is részt vett.