Lengyel, jobboldali közösségi oldalakat törölt a Facebook

facebook laptop notebook
Vágólapra másolva!
A V4NA nemzetközi hírügynökség számolt be róla, hogy pert indít a Lengyel Rágalmazás Elleni Liga a Facebook ellen, minekután a közösségi oldal indokolás nélkül törölt több jobboldali közösségi felületet. A szervezet szerint a techóriás ezzel mind a sajtó, mind a szólás- és véleményszabadságot korlátozza.
Vágólapra másolva!

Maciej Swirski, a szervezet elnöke elmondta, hogy a Facebook csak jobboldali, keresztény világnézetű oldalakat törölt a felületről indok nélkül annak ellenére, hogy semmilyen felhasználói szabályt nem szegtek meg.

– vélekedett Swirski hozzátéve, hogy a per azért is indokolt, mert a Facebook egyetlen keresztényellenes oldalt sem cenzúrázott vagy törölt.

A közösségi oldal az EP-választás előtt mintegy 27 oldalt tiltott le,

aminek csaknem 2 millió követője volt.

Forrás: Tobias Dziuba / Pexels

Zuckerberg cége egyébként állítólag át akarta helyeztetni a pert a kaliforniai Palo Altóba, de az ügyet tárgyaló varsói bíróság ezt a kérelmet elutasította.