Trócsányi László: Libanon köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak

2019.06.10. 15:51

Köszönetét és nagyrabecsülését fejezte ki a magyar kormánynak Michel Aoun libanoni köztársasági elnök országa támogatásáért - közölte Trócsányi László igazságügyi miniszter hétfő délután az MTI megkeresésére Libanonból.

A miniszter a libanoni legfelsőbb bíróság elnöke, Jean Daoud Fahed meghívására érkezett a közel-keleti országba, annak alkalmából, hogy a bírói testület fennállásának századik évfordulóját ünnepli. A libanoni köztársasági elnök az ünnepi jubileumon a Nemzeti Cédrus Rend parancsnoki fokozatával jutalmazta meg Trócsányi Lászlót.A miniszter beszélt a Libanonnak nyújtott magyar támogatásokról, kiemelve ezek közül azt a templomfelújítási programot, amelyhez a magyar kormány 463 millió forinttal járul hozzá, 33 templom felújítását vállalva ezáltal.

A találkozón a köztársasági elnök arról beszélt, hogy Libanon és Magyarország azon országok közé tartoznak, amelyek identitásukat fontosnak tartják, és a továbbiakban is meg kívánják őrizni - mondta Trócsányi László, hozzátéve, hogy Michel Aoun nagy megértéssel fogadja és támogatja Magyarország migrációs politikáját.

Trócsányi László, igazságügyi miniszterFotó: Polyák Attila - Origo

Trócsányi László megbeszélést folytatott Albert Szerhan libanoni igazságügyi miniszterrel is, akivel áttekintették az igazságszolgáltatás előtt álló aktuális kérdéseket. Elmondta, hogy a libanoni igazságszolgáltatásra óriási teher hárul, hiszen a szíriai háborús menekültek befogadása miatt kétmillióval nőtt az ország népessége.

A magyar miniszter arra is kitért, hogy meghívta a libanoni igazságügyi minisztert a nemzetközi igazságszolgáltatással foglalkozó budapesti konferenciára. A tanácskozásra Libanon, Tunéziai, Marokkó, Georgia, Boszniai, Luxemburg és Ukrajna már elfogadta a meghívást.