Moszkva hamarosan leszállíthatja az orosz légvédelmi rendszert Ankarának

Vágólapra másolva!
Oroszország remélhetőleg a jövő hónapban szállítja le az Sz-400-as légvédelmi rakétarendszert Törökországnak – mondta Recep Tayyip Erdogan török elnök szerda este az általa vezetett, kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ankarai székházában tartott beszédében.
Vágólapra másolva!

Recep Tayyip Erdogan török elnök felszólalásában egyúttal úgy fogalmazott: "Törökország nem megveszi az Sz-400-asokat, már megvette. Ezt az üzletet lezártuk." Hozzátette:

a kedvező áron felül Ankara a rakétarendszer későbbi közös gyártásának ígéretét is megkapta Moszkvától

az adásvételi szerződés aláírásakor.

Az Egyesült Államok és a NATO-szövetséges Törökország viszonya az utóbbi hónapokban egyre feszültebb az orosz légelhárító ütegek ügye miatt, miután az ankarai vezetés számos alkalommal leszögezte, hogy nem hajlandó elállni a beszerzéstől. Washington attól tart, hogy az orosz technológia valódi célja adatgyűjtés a NATO katonai képességeiről.

Erdogan legutóbb múlt kedden jelentette ki: "ki van zárva", hogy Ankara visszalépjen a vásárlástól.
Az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) pénteken arra szólította Törökországot, hogy mondja le az orosz rakétarendszer megvásárlását. Patrick Shanahan megbízott amerikai védelmi miniszter Hulusi Akar török védelmi miniszternek címzett levelében határidőt is szabott, és arról tájékoztatta, hogy amennyiben Ankara nem tesz eleget a kérésnek, a Pentagon július 31-vel véget vet a török pilóták kiképzésének, valamint az F-35-ös programmal kapcsolatban álló török személyzetnek el kell hagynia az Egyesült Államokat.

A Pentagon azt is kilátásba helyezte, hogy Washington felbontja az amerikai gyártmányú F-35-ös harci repülőgépek eladására vonatkozó megállapodást, továbbá véget vet a török cégek részvételének az F-35-ösök fejlesztésében.

Egy hétfői amerikai sajtójelentés szerint – ellentétben a július 31-ei határidővel – a török pilóták F-35-ös harci repülőgépre való kiképzése az Egyesült Államok Arizona államában lévő Luke légi támaszponton már szünetel is. Az értesülés alapján a döntést egy helyi parancsnok hozta meg, biztonsági megfontolásokra hivatkozva. A Pentagon szóvivője azt közölte: a minisztérium tudatában van annak, hogy "a Luke légi bázison a török pilóták nem repülnek".

Hulusi Akar szerdai nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a figyelmeztetést tartalmazó, múlt pénteki amerikai levél nyelvezete "nem felel meg a szövetségesi szellemnek". Azt is jelezte, hogy Törökország napokon belül eljuttatja a választ az Egyesült Államok részére. Hozzátette: csütörtökön telefonbeszélgetést folytat Shanahannel, illetve a hónap végén személyesen is egyeztetni fog vele Brüsszelben a NATO-tagországok védelmi minisztereinek találkozóján.

Erdogan szerda esti beszédében arról számolt be, hogy

Törökország az F-35-ösök fejlesztési partnereként eddig egymillió-kétszázötvenezer dollárt fizetett ki.

Hangsúlyozta: Ankara "benyújtja a számlát", ha jogtalanul zárják ki a programból.

A török államfő mindazonáltal reményét fejezte ki, hogy a G20-csoport június végi oszakai csúcsértekezletén személyesen tud beszélni az orosz légvédelmi rendszer kérdéséről Donald Trump amerikai elnökkel.