Nem hirdet nemzetközi vészhelyzetet a WHO az ebola miatt

Vágólapra másolva!
Nem hirdet nemzetközi vészhelyzetet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a kongói ebolajárvány miatt, mert az túlságosan sok gazdasági kárt okozna.
Vágólapra másolva!

Nincs szó globális vészhelyzetről, ez a Kongói Demokratikus Köztársaságon belüli vészhelyzet, súlyos válság, amely a szomszédos országokat is érintheti - mondta Preben Aavitsland, a WHO vészhelyzeti bizottságának ügyvezető elnöke genfi sajtótájékoztatóján.

Elmondta: a bizottság értékelése szerint a nemzetközi vészhelyzet kihirdetésével nemigen nyernének, viszont sokat lehetne rajta veszíteni, mert az azzal járó utazási és kereskedelmi korlátozások komoly károkat okozhatnak a kongói gazdaságnak.

Négyszer hirdettek vészhelyzetet az elmúlt években

A Kongói Demokratikus Köztársaságban tavaly kitört ebolajárványnak már 1411 halálos áldozata van.

Ezen a héten a betegség felütötte a fejét Ugandában is, ahol három embernél mutatták ki a kórt. Valamennyien Kongóból érkeztek, és ketten belehaltak a fertőzésbe. Az ugandai hatóságok szombaton kezdik beoltani azokat a személyeket, akik kapcsolatban álltak az áldozatokkal és megfertőződhettek.

Tedros Adhanom-Ghebreyesus, a WHO főigazgatója úgy vélte: új fejlemény az ebola átterjedése Ugandára, de

Több egészségügyi szervezet ugyanakkor szorgalmazta a nemzetközi vészhelyzet kihirdetését az ebolajárvány miatt annak érdekében, hogy megerősített közegészségügyi intézkedéseket vezessenek be, illetve fokozzák a válság megoldásának nemzetközi politikai támogatását.

Az utóbbi évtizedben négy esetben hirdetett a WHO nemzetközi szintű vészhelyzetet: 2014-16-ban a nyugati-afrikai ebolajárvány, 2009-ben az influenza pandémia, 2014-ben a járványos gyermekbénulás, 2016-ban pedig a Zika-vírus miatt.