Egy mobiltelefonért szúrt szíven egy 21 éves lányt egy kiskorú migráns

2019.06.19. 09:03

Egész Franciaországot megrázta az a késes gyilkosság, amit a DNS-minta alapján egy 17 éves, feltételes szabadlábon lévő migráns követett el Marseille-ben.

Még március 17-én történt az a brutális gyilkosság Marseille-ben, amelynek most értek a végére a nyomozók. A 21 éves Marie-Bélen a marseille-i egyetem bölcsészkarán tanult antropológiát, diáktársai elmondása alapján mindig is mosolygós, életvidám és tervekkel teli, nagyon szeretni való diák volt. A La Timone metróállomás kijáratához közel szúrta szíven egy 17 éves, már visszaeső fiatalkorú pusztán azért, mert Marie-Bélen mobiltelefonja kellett neki.

A La Provence napilap hozta nyilvánosságra azokat a nehézségeket, amelyekkel a rendőrök és a nyomozók szembesültek a brutális gyilkosságot követően, és azt a hírt, hogy végre sikerült bizonyítékot találni. Erre ugyanis hónapok óta várni kellett, pedig az „egész kapitányság" ezen az ügyön dolgozott. Ahogy egy rendőr elmondta a napilapnak, ez egy olyan eset volt, ami mind lelkileg, mind emberileg próbára tette a nyomozókat. Ahogy fogalmazott az ügy egyik gazdája, a klasszikus bűncselekményekkel szemben, amit az irodádban hagysz, amikor hazamész, egy ilyen ügyet hazaviszel, és otthon is ezen gondolkozol, ezen pörögsz folyamatosan. Meg akarod oldani, nem hagy nyugodni sem éjjel, sem nappal, hiszen a te lányod is lehetne az áldozat. 

Három hónapig a rendőrségnek szinte alig volt valami a kezében egy rendkívül rossz minőségű, elmosódott videofelvételen kívül, ahol az elkövető sziluettjét vélték felfedezni. Lényegében ezt a sziluettet hajszolták a marseille-i rendőrök hónapokig. Miután a technikai brigádnak sikerült egy DNS-mintát izolálni az áldozat harisnyájáról, felcsillant a remény.  Sőt, a Nemzeti Genetikai Nyilvántartóban egyezést is találtak, így azonosították a 17 éves Fayçalt, aki a szüleivel élt Marseille III. kerületében, amit szokás Franciaország legszegényebb negyedének is hívni, mivel a lakosság több mint fele a szegénységi küszöb alatt él, és a migránsok saját világot, igazi no-go zónát hoztak létre. Itt találták meg a rendőrök június 3-án Fayçalt, aki épp a büntetés-végrehajtási intézetbe igyekezett, mert próbaidősként jelentkeznie kellett. Fayçal már ismerős volt a rendőrségen, többek között kábítószer-kereskedelemmel összefüggésben tartóztatták le. Kihallgatása során ügyvédjén keresztül mindent tagadott, szakértők szerint ugyanakkor nagyon nehéz lesz megindokolni, hogyan került a 17 éves fiatalkorú DNS-e a meggyilkolt Marie-Bélen harisnyájára, akivel korábban soha sem találkozott, és akit nem ismert.  A La Provence egyik forrása szerint, miután a 21 éves egyetemistát szíven szúrták, a földön fekve még meg is rugdosta az elkövető, így kerülhetett érintkezésbe áldozatával a brutális gyilkos.

Marseille-ben szinte havonta leszúrnak valakit egy mobiltelefonért, vagy bármi másért, ez az eset mégis nagyon felkavarta a várost és a francia közéletet. Damien Rieu jobboldali politikai aktivista, a párizsi székhelyű SOS Chrétiens d'Orients nevű (a közel-keleti keresztényeket segítő humanitárius) szervezet tagja Twitter-üzenetében közzétette Marie-Bélen fényképét, a több mint 300 szimpátiaüzenetben mindenki mélységesen elítélte a kegyetlen gyilkosságot.

Stéphane Ravier, a jobboldali Le Boulevard Voltaire újságírója pedig követelte, hogy az ilyen esetekben állítsák vissza a halálbüntetést. A konzervatív lap podcastjában azt is elmondta, neki is van egy 21 éves lánya, és most már elege van abból, ami Franciaországban zajlik, észre kellene venni végre, hogy mi történik Marseille-ben és az egész országban. Szerinte a tolerancia, az együttélés ideológiája megbukott.  Azzal vádolta a francia politikai elitet, hogy pár napos sajnálkozás után minden marad ugyanúgy, azaz nem tesznek semmit a politikusok annak érdekében, hogy ezeknek a gyilkosságoknak egyszer vége legyen.