Leégett egy indonéziai gyufagyár, legalább 30-an meghaltak

Vágólapra másolva!
Legalább 30 ember meghalt annak következtében, hogy az indonéz főváros, Jakarta Langkap negyedében lévő egyik magánlakás kigyulladt, majd a tűz átterjedt egy közeli gyufagyárra. A halottak között van három gyerek is.
Vágólapra másolva!

Irwan Syahri, az indonéziai katasztrófavédelmi ügynökség munkatársa elmondta, hogy

ami emiatt leégett - írja az ABC News.

A tragédiában legalább 30 ember halt meg, köztük három kiskorú.

Irwan Syahri szerint sok áldozat szénné égett, emiatt nem lehet megállapítani a személyazonosságát.

Észak-Szumátra tartomány rendőrségének szóvivője, M.P. Nainggolan közölte, hogy a tűzeset oka egyelőre ismeretlen.