V4NA: Letartóztatták Judith Sargentini egyik párttársát

Vágólapra másolva!
A közrend megzavarása miatt letartóztatták csütörtök este az amszterdami városháza előtt Jorrit Nuijenst, a Baloldali Zöldek (GroenLinks) egyik politikusát. A 39 éves Nuijenst kollégái szeme láttára vitték el, az őrizetbe vételről ráadásul még videofelvétel is készült - írta a V4NA nemzetközi hírügynökség. Judith Sargentini is ennek a pártnak volt az EP-képviselője.
Vágólapra másolva!

A De Telegraaf című holland újság beszámolója szerint a letartóztatás a holland főváros városháza előtti egyik kávézójának teraszán történt, miután bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy a holland politikus hangoskodik. Az őrizetbe vételt a városi tanács több képviselője is látta. Az esetről ráadásul videofelvétel is készült, ugyanis egy televíziós stáb is elkísérte a rendőröket.

Jorrit Nuijensnek nem tetszett, hogy felveszik az intézkedést, magától akart a rendőrökkel menni. Azonban a videó alapján jól látszik, hogy a járőrök a földre teperik a zöldpárti politikust, megbilincselik és elviszik egy rendőrségi furgonhoz.

Forrás: De Telegraaf

Az újságnak megszólalt egy pincér is, aki szerint hiába próbálta lenyugtatni a zöldpárti politikust,

az csak kiabált és dühöngött, mint egy idióta.

A pincér hozzátette: Nuijens egy füves cigarettát akart elszívni a teraszon.

Katinka Eikelenboom, a Baloldali Zöldek elnöke úgy fogalmazott:

a felvételek nem néznek ki túl jól.

Kiemelte, hogy egyelőre nem akarja kommentálni az ügyet, tudni akarja, hogy pontosan mi történt. Egyébként Judith Sargentini is ennek a pártnak volt az EP-képviselője.