Tehervonaton utazó migránsokat fogtak el a mexikói hatóságok

Vágólapra másolva!
Többtucatnyi, Dél-Amerikából érkezett illegális bevándorlót vett őrizetbe száz katona és a bevándorlási hivatal ügynöke egy tehervonaton Mexikó déli részén – hely idő szerint – csütörtök hajnalban. A művelet egyike annak a néhány hivatalosan is megerősítettnek, amelyet a mexikói hatóságok kezdeményeztek a migránsok ellen az elmúlt hónapokban.
Vágólapra másolva!

A Chiapas szövetségi tagállamban történt esetnél a katonák egy teherszállító vonatot rohamoztak meg, miközben azt kiabálták, hogy a hadsereg bekerítette a szerelvényt. A szerelvényen utazók közül egyeseket sikerült betuszkolni a bevándorlási hivatal járműveibe. Sokaknak azonban sikerült a környező bozótosban elrejtőzni. Legutoljára május elsején volt hasonló léptékű rajtaütés a szomszédos Oaxaca államban.

A mexikói hatóságok azt követően kezdtek határozott intézkedésekbe, hogy az ország kormánya Donald Trump amerikai elnök nyomására megígérte, visszaszorítja az Egyesült Államok felé tartó migránsáradatot. Ennek fejében Washington visszavonta a mexikói árukra bejelentett büntetővámok bevezetésének tervét.

Mexikó korábban hatezer katonát vezényelt a guatemalai határra, ahol naponta ezrek jutnak át a határon, hogy azután az országot átszelve megpróbáljanak az Egyesült Államokba eljutni.
Washington adatai szerint az év eleje óta 670 ezer migráns érkezett az Egyesült Államok mexikói határához. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának minapi közlése szerint az év kezdete óta 593 507 közép-amerikai menedékkérő jutott el Mexikón keresztül az Egyesült Államok déli határáig.