Elesett egy ohiói kaszinóban, 3 millió dollárt ítélt meg neki a bíróság

Vágólapra másolva!
Lynda Sadowski még 2016 szeptemberében szenvedett súlyos sérüléseket, amikor az Egyesült Államokban az Ohio állambeli Cincinatti városában megbotlott és elesett az egyik kaszinóban. A Hamilton megyei bíróság 3 millió dollár kártérítést ítélt meg neki a múlt héten. 
Vágólapra másolva!

A nő egy olyan jelzőtáblában botlott meg, amelyre az volt írva, hogy „nedves padló”. A táblát valaki felborította, de senki sem volt, aki visszaállította volna helyére.

A nő nemcsak elesett, hanem súlyos sérüléseket is szenvedett.

Ügyvédje, Matt Nakajima szerint a Jack Casino alkalmazottai ott sétáltak el a tábla mellett anélkül, hogy egyikőjük is visszatette volna a helyére.

Az ügyvéd elmondta azt is, hogy a kaszinónak nem volt megfelelő biztonsági szabályzata ilyen esetre, és

a tárgyalás során is teljesen érzéketlenek voltak az ügyfeleik biztonságával kapcsolatban.

Lynda Sadowskinak eltört a térdkalácsa,

melyet sebészeti úton állítottak helyre, de a nő szerint a sérült rész nem jött rendbe teljesen, egy második műtétre is szükség lesz.

A kaszinó azzal érvelt, hogy a „nedves padló” felirat látható volt, Sadowkski egyszerűen csak nem látta.

A három millió dolláros kártérítést a maradandó sérülések, az orvosi kiadások és a sok fájdalom és szenvedés miatt ítélték meg a nőnek, amelyeket a kaszinó gondatlansága és figyelmetlensége okozott – írja a FoxNews.