Szijjártó Péter uniós vezetőkkel egyeztetett Ukrajnáról

Vágólapra másolva!
Pekka Haavisto finn külügyminiszterrel és Marijana Nikolova bolgár miniszterelnök-helyettessel folytatott megbeszélést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ukrajnai reformfolyamatokról Torontóban megrendezett konferencia alkalmából - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
Vágólapra másolva!

A magyar és a finn külügyminiszter megerősítette, hogy a két országot és a két népet baráti kötelék köti össze, amit 54 testvérvárosi kapcsolat is bizonyít.

A külügyminiszterek megerősítették a két ország ENSZ-en belüli együttműködését is.

Magyarország támogatja, hogy Finnország az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagja legyen.

Szijjártó Péter a közlemény szerint hangsúlyozta, hogy a finn-magyar gazdasági együttműködésnek komoly szerepe van a magyar gazdaság dimenzióváltásának sikerességében, ugyanis az egyik legnagyobb kutatásfejlesztési és innovációs központot a Nokia működteti Magyarországon az informatika területén.

Mindkét ország komoly szerepet szán az atomerőműveknek a jövőben. Finnországban jelenleg két atomerőmű-projekt is zajlik, ezért szoros az együttműködés a két ország között az üzemeltetésbiztonsággal és a képzésekkel kapcsolatban.

Emellett több finn nukleáris cég is komoly érdeklődést mutat a paksi bővítési munkálatokban való részvétel iránt.

Szijjártó Péter a Marijana Nikolova bolgár miniszterelnök-helyettessel folytatott megbeszéléséről elmondta: Magyarország és Bulgária gazdasági kapcsolatai folyamatosan rekordokat döntenek, a két ország kereskedelmi forgalma pedig meghaladta a 1,5 milliárd eurót. Szijjártó Péter hozzátette, hogy ebben kétségtelenül

fontos szerepet játszik a legnagyobb magyar cégek folyamatos jelenléte a bolgár gazdaságban.

Az OTP csoport a Societe Generale megvásárlásával a bolgár bankpiac egyik legerősebb szereplőjévé vált, a Richter pedig több mint 5 milliárd forintos éves forgalmat bonyolít a bolgár piacon - emelte ki a miniszter.