Katonai parádéval ünneplik a függetlenség napját Washingtonban

USA, gazdaság
LA JOLLA, CA - FEBRUARY 08: A paraglider flies over with an American flag during the final round of the Farmers Insurance Open at Torrey Pines South on February 8, 2015 in La Jolla, California. Todd Warshaw/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
Nem szokványos lesz idén a július 4-i nemzeti ünnep Washingtonban. Az Egyesült Államokban csütörtökön ünneplik a függetlenség napját, azaz a függetlenségi nyilatkozat 1776-ban történt kihirdetését, amellyel az akkor 13 brit kolónia kinyilvánította elszakadását Nagy-Britanniától.
Vágólapra másolva!

Az amerikai fővárosban minden évben délelőtti parádéval és esti koncerttel, valamint tűzijátékkal ünneplik a függetlenség napját.

Idén azonban Donald Trump elnök radikális változtatással állt elő.

Az ünnepnap délutánján – még a koncert és a tűzijáték előtt – a Lincoln-emlékműnél mintegy egyórás program lesz Üdvözlet Amerikának címmel. A programban katonai felvonulás lesz harckocsikkal és katonai járművekkel, valamint légi parádéval, amelyen a légierő és a haditengerészet gépei, valamint a parti őrség helikopterei tartanak bemutatót. Sajtóértesülések szerint M1 Abrams harckocsik, B-2-es bombázók, F-35-ös és F-22-es vadászrepülők is részt vesznek a bemutatón. A washingtoni légteret egész napra lezárják, a közeli Reagan repülőtér pedig nem fogad és nem indít járatokat helyi idő szerint este tíz óráig.

A katonai parádé megtartását Donald Trump először 2017-ben vetette fel, miután részt vett Párizsban a francia nemzeti ünnepen rendezett katonai parádén.

Donald Trump amerikai elnök Forrás: AFP/Jim Watson

A katonai bemutató után az elnök beszédet mond. A Fehér Ház szóvivője, Hogan Gidley a Fox televíziónak adott interjújában közölte: Trump kerüli a politikát, csakis történelmi és hazafias témákkal foglalkozik majd.

A Lincoln-emlékműnél szerdán este már készen álltak a páholyok, ahová kormányzati tisztségviselők, törvényhozók és republikánus személyiségek kaptak meghívást.