A Simon-Hody család két és fél éve gondoskodott azokról a migránsokról, akik korábban a lakóhelyükhöz közeli autópálya-parkolóban húzták meg magukat. A Dél-Vallóniában található Spy nevű faluban élő család mintegy tíz migránst a saját házába is befogadott, ám egy, a közösségi médiumokban hétvégén közzétett üzenet értelmében ennek vége, illetve a továbbiakban minden segítséget megvonnak tőlük. és soha többé nem akarnak befogadni migránsokat.

A történet hónapokkal ezelőtt kezdődött, amikor a hatóságok felszámolták a Spy falu melletti autópálya-parkolóban kialakított migránstábort.

Ekkor a közelben élő Simon-Hody család – akik már egy ideje segítették őket – saját földterületén szállásolta el a migránsokat, akik a szabadon hagyott részeken verték fel a sátraikat.

A migránsok célja eredetileg vagy Anglia, vagy Hollandia lett volna, még egy civilekből álló kollektíva, az S13 nevű szervezet is segítette őket az elmúlt hetekben.

Ameline Simon, a befogadó családból elmondta a La Meuse című napilapnak adott interjújában, hogy a család „még egy terhes nőknek kialakított sátrat is berendezett, takarókkal, matracokkal”.

A sátrat sajnos a migránsok felgyújtották, ezzel tiltakozva az ellen, hogy a család megvonta tőlük a támogatást – fűzte hozzá.

Néhány hónapja sajnos a helyzet olyan mértékben vált tarthatatlanná vált, hogy nem egyszer kellett vagy a mentőket, vagy a tűzoltókat riasztani a migránsok miatt.

Még tegnap este is itt volt a rendőrség, egy éjszakai verekedés következtében kellett kihívni őket, ráadásul néhány migráns a szomszédomat és a kutyáját is megtámadta– mondta Ameline Simon.

Ezek az emberek sajnos már nem ugyanazok, mint akiket hónapok ezelőtt fogadtunk be – mesélte az asszony az újságíróknak.Sokkal agresszívabbak, állandóan részegek, és mindennap lerombolják a kerítést, amit a mostani és a régi, autópálya-parkolóban levő táboruk közé húztak fel a hatóságok. Egyértelmű, hogy a migránsok és a család közötti jó viszony az erőszakos cselekmények következtében romlott meg.

„Előfordult, hogy néha összevesztek egy mobiltelefon miatt” – folytatta Ameline, hozzátéve, hogy „veszekedni végül is emberi dolog”, ezért nem avatkoztak közbe, de a migránsok alaposan elvetették a sulykot:

a viták verekedésbe torkolltak, egy nap még az ablakot is betörték, a rendőrség fékezte meg őket.

Aztán ez a helyzet egyre gyakoribbá és elviselhetetlenebbé vált.

Kisgyerekeink vannak, a migránsok gyakran jöttek hozzánk kéregetni részegen. Elhatároztuk, hogy többé nem engedjük be őket. Ezt követően gyújtották fel a sátrat és a kivágott fákat– mondta a ház tulajdonosa. (A sátrak egyébként a családi ház közvetlen közelében voltak, így saját házuk is veszélybe került.)

Az asszony véleménye alapján a migránsok 15-22 év közöttiek lehetnek, de nagyon hirtelen haragúak, és ha egyet újra befogadunk, az összes többi jön utánuk. Ez nagyon szomorú. Nem azt mondom, hogy mindegyik egyforma, de a helyzet nem tartható fönn tovább. A család szerint az S13 nevű civil szervezet szemet hunyt afölött, ami történt, és nem segítettek.

„Korábban a kertben mindenütt sátrak voltak, még egy lakókocsi is volt, és nagyon régóta segítettük őket.Azt mondták, hogy azért reagáltak így, mert nagy a stressz rajtuk, valójában pedig egyszerűen csak nincs bennük tisztelet, mi pedig nem érezzük már biztonságban saját családunkat, különösen amióta gyújtogatások is voltak– zárta interjúját Ameline.