105 kilós pontyot fogott állítólag egy brit férfi Thaiföldön

Vágólapra másolva!
Az eddig kifogott legnagyobb pontyhal landolhatott a Thaiföldön élő brit férfi hálójában, amennyiben a halász tényleg igazat mond.
Vágólapra másolva!

A 42 éves, Nagy-Britanniából származó John Harvey már 14 éve él a délkelet-ázsiai országban, és halászattal foglalkozik – írja a Fox News.

Saját bevallása szerint épp egy átlagos júniusi napon horgászott mások társaságában, amikor érezte, hogy valami nagyon lehúzza a tengerre kivetett hálóját. Összesen

1 óra 20 percig tartott, amíg sikerült kifognia a halat.

null

null

A pontyhal súlya – amit kifogott – a mérések alapján

232 font volt, az 105 kilogrammnak felel meg.

Az eddigi legnagyobb fogást mintegy 10 fonttal, azaz 4,5 kilóval haladja meg.

John Harvey ezzel bekerülhet a rekordok könyvébe, hiszen előtte még senki nem fogott ki ilyen nagy pontyot.