Halottnak nyilvánította a kiadatási törvénytervezetet a hongkongi kormányzó

Vágólapra másolva!
Elvetette a hónapok óta egyre hevesebb tüntetéseket előidéző kiadatási törvény módosítását célzó tervezet további tárgyalásának lehetőségét Carrie Lam hongkongi kormányzó a helyi törvényhozás keddi ülésén - jelentette a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Vágólapra másolva!

A kormányzó "halottnak nyilvánította" a törvénytervezetet, mellyel kapcsolatban korábban úgy nyilatkozott, hogy annak tárgyalását a jelenlegi kormányzat mandátumának 2020-ban esedékes lejártáig nem fogják újra napirendre venni.

A SCMP azonban rámutat:

továbbra sem egyértelmű, hogy ezzel a kormányzó visszavonta-e a beadványt,

ahogyan azt a tüntetők követelték.

A kiadatási törvény módosítását célzó tervezet lehetővé tette volna, hogy az egyébként különleges közigazgatási státust élvező Hongkong olyan feleknek - köztük Kínának és Tajvannak - adhasson ki gyanúsítottakat, akikkel eddig nem volt kiadatási egyezménye.