A liberális Macron is a román Kövesit támogatja az európai főügyészi tisztségre

2019.07.09. 12:52

Ahogy arról az Origo is beszámolt, az európai parlamenti választások (EP-) előtt megakadt az újonnan létrehozandó Európai Ügyészség (EPPO) leendő vezetőjének a kiválasztásáról szóló tárgyalássorozat. Az Európai Tanács jelöltje továbbra is a francia Jean-Francois Bohnert, az Európai Parlamentté pedig a román Laura Codruţa Kövesi, a Nemzeti Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) egykori vezetője. A magyarellenes, szélsőjobboldali múltú Dacian Cioloş bukott román miniszterelnök, aki jelenleg az Emmanuel Macron-féle Renew Europe (Újítsuk meg Európát) EP-frakcióvezetője, közölte, hogy állítólag megállapodott a francia államfővel Kövesi támogatásáról. A bukaresti kormány, illetve Victor Ponta volt román miniszterelnök és Traian Băsescu egykori államfő ellenzik az állítólagos megállapodást. A két volt csúcspolitikus azzal vádolja Cioloşt, hogy a DNA volt vezetőjének a támogatása által elárulja a nemzeti érdekeket, és úgy viselkedik, mintha Macron bábja lenne.

A 90-es években a magyarellenességéről hírhedtté vált szélsőséges kolozsvári polgármester, Gheorghe Funar pártjának, illetve a halálos áldozatokkal járó marosvásárhelyi magyarellenes pogromkísérletet (Fekete Március) szervező Román Tűzhely nevű neofasiszta szervezet tagságával egykor „büszkélkedő" Dacian Cioloş bukott román kormányfő még pénteken jelentette be a közösségi oldalán, hogy megegyezett főnökével, Emmanuel Macron francia államfővel Laura Codruţa Kövesi támogatásáról az európai főügyészi tisztség elnyerése céljából.

Macron idáig a lyoni főügyészt, Jean-Francois Bohnert favorizálta az EPPO leendő vezetőjeként, de Cioloş szerint a francia államfő most hajlandó tárgyalási alapnak venni azt, hogy Kövesi az Európai Parlament jelöltje. Kárpótlásul Bohnert nagy valószínűséggel megkaphatja a francia korrupcióellenes csúcsintézmény, a Nemzeti Pénzügyi Ügyészség vezetői tisztségét.

A Szabad Európa Rádió moldvai kiadása szerint azért is lehet Kövesi befutó az EPPO élén, mert a közép-kelet-európai politikus nem kapott vezetői pozíciót az újonnan felálló európai csúcsintézményeknél.

A liberális, progresszív, centrista és természetesen bevándorláspárti erőket tömörítő Újítsuk meg Európát frakcióvezetőjének a bejelentését viszont sem francia, sem európai részről nem erősítették meg. 

Az Európai Tanács jelöltje hivatalosan továbbra is Jean-Francois Bohnert. A bukaresti kormány pedig még mindig ellenzi Kövesi kinevezését annak korrupciós ügyei miatt, és másokat akar jelölni a tisztség betöltésére.

A Radio France International (RFI) romániai változatának az információi alapján nyolc román jelölt száll versenybe, a meghallgatásuk pedig kedden kezdődik az Igazságügyi Minisztériumban.

Közülük hármat fog Bukarest az Európai Unió Tanácsa elé terjeszteni.

Sajtóinformációk szerint a román kormány favoritja a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) volt vezetője, Daniel Horodniceanu.

Victor Ponta és Traian Băsescu is ellenzik Cioloş paktumát Macronnal Kövesi kinevezéséről

Victor Ponta volt szociáldemokrata román kormányfő, jelenleg a szociálliberális, de mégis nacionalista Pro România nevű párt elnöke vasárnap a Facebook-oldalán közölte, hogy nem ért egyet Cioloş Macronnal kötött állítólagos háttéralkujával, mert az nem a román, hanem a francia érdekek képviseletét jeleníti meg.

Ponta szerint

Cioloş tulajdonképpen a franciák bábja, aki elárulta hazája és Kelet-Európa érdekeit, hogy ezáltal megfeleljen párizsi felettesei elvárásainak.A volt román miniszterelnök véleménye alapján, Nicolas Sarkozy egykori francia elnök 2009-ben azt akarta elérni, hogy Franciaországnak jusson két biztosi tisztség, és ez sikerült is neki, amikor - közbenjárása által - kinevezték Cioloşt mezőgazdaságért felelős biztosnak.

Ponta kifejtette, hogy – vélhetően hálából - Cioloş a mandátuma alatt végig a francia érdekeket képviselte, szemben a román és a kelet-európai érdekekkel. 

Mezőgazdasági biztossága idején azt „érte el", hogy a francia gazdák háromszor több támogatást kaptak, mint a románok – fűzte hozzá a Pro România párt elnöke.

Hétfőn a România TV élő adásában Traian Băsescu volt román elnök, újdonsült európai parlamenti képviselő is heves kritikával illette a Cioloş-Macron paktumot - írja a műsort szemléző vezető romániai napilap, az Adevărul. 

Emmanuel MacronForrás: AFP/Ludovic Marin

Băsescu szerint Cioloş a francia elnök akaratának egyszerű végrehajtója, akinek nincs joga önálló gondolatok megfogalmazására, mert párizsi „uraitól" erre nem kapott felhatalmazást. A volt román államfő kijelentette, hogy miután Macronnak nem sikerült megreformálnia Franciaországot, és csúnyán elbukta az EP-választásokat is, most Cioloşt bábként használva akar változást elérni az Európai Unióban.

Băsescu véleménye alapján Macron Renew Europe (Újítsuk meg Európát) frakciója lehet a mérleg nyelve az EP-ben, mert a Néppártnak és a szocialistáknak együtt sincs többségük.

„Nem véletlenül bízta meg a frakció vezetésével a francia elnök Cioloşt" – tette hozzá.

Az egykori román államfő szerint kizárt, hogy Macron európai tervei sikerrel járjanak, hiszen az Élysée-palota ura otthon is kudarcot kudarcra halmozott. 

Kövesi neve 17 korrupciós aktában szerepel

Laura Codruţa Kövesi öt éven át (2013–2018 között) vezette a Nemzeti Korrupcióellenes Ügyészséget (DNA).

Laura Codruta Kövesi, a román Nemzeti Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) volt vezetője, az Európai Unió főügyészjelöltje távozik a romániai igazságszolgáltatás szereplői által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészségről (SIIJ). Codruta Kövesit többek között hivatali visszaéléssel, megvesztegetés elfogadásával és hamis tanúzással gyanúsítjákForrás: MTI/EPA/Robert Ghement

Ez idő alatt az intézmény a román belpolitikában a politikai ellenfelekkel és a nemzeti kisebbségekkel, különösen a magyarokkal való leszámolás eszközévé vált. 

A DNA törvénytelenül együttműködött a hírhedt kommunista titkosszolgálat, a Securitate utódszervezetével, a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI).

A titkosszolgálatokat ellenőrző parlamenti bizottságot megkerülve a DNA jogellenesen szerzett meg a SRI által lehallgatott politikusokról hangfelvételeket, amiket később bírósági perekben használtak fel, szintén törvénytelenül.

A titkosszolgálatokat ellenőrző parlamenti bizottság volt elnöke, Claudiu Manda jelenlegi EP-képviselő által nyilvánosságra hozott adatok alapján 2005 és 2016 között mintegy 6 millió román állampolgárt hallgattak le. A SRI ezt úgy tagadta, hogy saját magát leplezte le: szerintük „csak" 300 ezer embert hallgattak le nemzetbiztonsági okokból.

Arról az Origo tavaly októberben számolt be részletesen, hogy az erdélyi magyar politikusok elleni lejárató hadjáratokban is felhasználták a DNA-t, hamisan korrupcióval, hivatali visszaéléssel és más dolgokkal vádolva meg a magyarság érdekeiért határozottan kiálló vezetőket. 

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád például azt nyilatkozta, hogy a fürdő- és a hálószobájába is lehallgató készülékeket helyeztek el. Csíkszereda szintén igaztalanul megvádolt polgármestere, Ráduly Róbert pedig azt mondta: a román igazságügyi rendszer az elmúlt másfél évben lezajlott, Brüsszelnek nem tetsző módosítások előtt olyan volt, mint a szovjet „igazságszolgáltatás". 

Kövesit egyébként hivatali visszaéléssel, vesztegetés elfogadásával és hamis tanúzással vádolják Romániában,  amelyeket akkor követhetett el, amikor a DNA vezetője volt. 

A neve 17 korrupciós aktában szerepel.  Korábban 19 ügyben volt érintett, de a közelmúltban két esetben felmentették.

A téma kapcsán még februárban interjút adott a Radio France Internationalnek Cătălin Rădulescu, a Román Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti képviselője.

Rădulescu akkor azzal vádolta meg a közben szocialista csúcsjelöltként megbukott Frans Timmermanst, hogy Kövesi európai főügyészé való kinevezése érdekében beavatkozik Románia belügyeibe, nyomást gyakorolva ezáltal a bukaresti ügyészségre. A politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy Soros György embere nyomást próbál gyakorolni a román igazságszolgáltatásra annak érdekében, hogy Kövesit felmentsék a vádak alól.

Rădulescu szerint ez azzal magyarázható, hogy a DNA volt vezetője és Timmermans kiváló személyes kapcsolatot ápolnak.

Cătălin Rădulescu véleménye alapján nem szabad engedni, hogy egy olyan „bűnöző" vezesse a leendő Európai Ügyészséget, mint Kövesi. 

Gabriela Zoană volt román szociáldemokrata párti európai parlamenti képviselő is aggodalmának adott hangot a Kövesi-ügy kapcsán a Románia belügyeibe való beavatkozás miatt.

Zoană szerint Soros másik fontos embere, Guy Verhofstadt azt követeli a bukaresti kormánytól, hogy avatkozzon be az igazságszolgáltatásba annak érdekében, hogy valamennyi vád alól felmentsék Kövesit. 

Mindezek ellenére az Újítsuk meg Európát (Renew Europe) magyarországi tagszervezete, a Momentum Mozgalom támogatja Kövesi kinevezését az Európai Ügyészség (EPPO) élére.

Ezt a párt egyik EP-képviselője, a magyarellenes Cioloşsal bájolgó Cseh Katalin közölte a Facebook-oldalán.

Forrás: FACEBOOK

Az igazsághoz az ugyanakkor hozzátartozik, hogy Cseh és a Momentum álláspontja a témában, a legkisebb mértékben sem számít.

A luxemburgi székhelyű, a tagállamok szuverenitását jelentősen csorbítani hivatott EPPO 2020 végén vagy 2021 elején kezdheti meg a működését. 

Az EPPO-t Brüsszel várhatóan politikai fegyverként fogja felhasználni a - szerinte - renitenskedő közép-kelet-európai tagállamokkal szemben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK