Borzalmas dolgot tett négyéves gyerekével a drogos anya

2019.07.09. 19:18

Július 2-án délután 9 körül egy felforrósodott autóban fuldokló kisfiút találtak a rendőrök az egyesült államokbeli Draper Parkban. A gyerek állítólag nem fogadott szót, anyja büntetésből rázárta a kocsi ajtaját. Ráadásul, amikor a rendőrök szétnéztek az autóban, valami más is előkerült - írja a Mirror.

A 28 éves Jessica Brown még az összes ablakot is becsukta, a gyerek kis híján megfulladt.

Amikor a rendőrök rájuk találtak, 

a kocsiban a hőmérséklet már elérte a 82 fokot. A rendőrök elmondták, hogy a fiú teste egészen felforrósodott, és még a szeme is kiszáradt. 

A nő és barátai, állítólag kint álltak a kocsi mellett, és onnan nézték, ahogy a gyerek bent kapkodta a levegőt.  

A rendőrök ezután átkutatták a kocsit, ahol  többfajta drogot, illetve használatukhoz szükséges kelléket találtak, a fiú és az anya holmijai közt néhány tűt is. 

A nő beismerte, hogy időnként heroinozik és kristályt használ. 

A nőt ezután kihallgatták, őrizetbe vették, és vádat emeltek ellene gyerekkínzás, illetve kiskorú veszélyeztetése miatt, ugyanis nem kizárt, hogy a gyerek is hozzájutott a drogokhoz.