Fegyverrel tartotta vissza a lelkész a betörőt

Vágólapra másolva!
A flordiai Seminole Heights Baptsta templomba tört be egy betörő, akit a helyi lelki pásztor fékezett meg. A lelkész fegyvert fogott rá, és ott tartotta, míg a rendőrök meg nem érkeztek.
Vágólapra másolva!

Brant Adams, vezető lelki pásztor kapott egy riasztást a templomból éjjel egy órakor. A férfi a templomtól nem messze lakik, így rövid időn belül odaért egy segédlelkésszel. Ott találták meg a betörőt, aki több irodát is kifosztott addigra a templomban, miután a betört ablakon át bejutott- írja Fox News.

- mondta Adams.

A rendőrök néhány perccel később megérkezetek és elfogták a betörőt, MiguelOtero-Riverát, akit most betöréssel, lopással és kábítószer birtoklással vádolnak.

A lelkész szerint pénzt akart lopni a férfi.

"Olyan sok dolog van, amit megpróbálunk megtenni azért, hogy segítsünk az embereknek. Ha a hátsó ajtóhoz jött volna, bekopogtatott volna, és azt mondja, hogy ételre van szüksége, akkor adtunk volna neki enni."