100 éve alakult meg a harmadik, kommunistaellenes szegedi ellenkormány

2019.07.13. 15:41

100 éve alakult meg a harmadik szegedi ellenkormány. A furcsa hangzású, esetlenséget sejtető politikai képződmény azonban meghatározó jelentőséggel bírt egykor Magyarország I. világháború utáni talpra állasában. A sokadik kormányalakítás, a nemzeti és polgári erők megegyezésének a nehézsége az egyik oka volt annak, hogy a kommunistáknak alkalmuk volt helyrehozhatatlan károkat okozni az országnak.

 Miután 1919. március 21-én Budapesten a tanácsköztársaság megalakulásával a kommunisták vették át a hatalmat, a felbomlott monarchia korábbi politikusainak menekülni kellett a fővárosból. Politikai oldaltól függetlenül az a veszély leselkedett rájuk, hogy a vörös terrorcsapatok minden különösebb ok nélkül megölik őket. A kommunistákkal szembenálló nemzeti politikusok Bécsben, gróf Bethlen István vezetésével megalakították az Antibolsevista Comitét (ABC).

Gróf Bethlen István (a képen középen)Forrás: Bundesarchiv

Egy másik magyar főnemes, gróf Károlyi Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia tagja viszont Aradra menekült, itt voltak a családi birtokai, illetve a városnak és a vármegyének 1906–10 között főispáni tisztségét is betöltötte.

Az antantmissziók először Batthyány Tivadar vezetésével szerettek volna emigráns kormányt felállítani, Batthyány azonban visszautasította a felkérést, képtelen volt összefogni a jelentékeny erővel rendelkező, határozottan reakciós és antikommunista csoportokkal. A franciák, akik abban az időben Aradot megszállva tartották, felszólították a környék elitjét, hogy alakítsanak kormányt, amelynek élére először Návay Lajost szánták, azonban Návayt idő közben a kommunista terroralakulatok megölték.

1919. április 26-án a szerb és francia megszállás elől menekülő kommunisták túszokat vittek magukkal Makó polgárai közül. A földeáki kommunisták Návay Lajost is elhurcoltatta. A politikust április 29-én gyilkolták meg a kiskunfélegyházi pályaudvaron unokabátyjával, Návay Ivánnal és Szentes főjegyzőjével és polgármester-helyettesével, Kiss Bélával együtt.

Ekkor merült fel Károlyi Gyula neve, aki először nem akart részt venni a szervezkedésbe, azonban sikerült meggyőzni, hogy tekintélyével segítse az antikommunista nemzeti erőket. Károlyi Gyula egyébként Károlyi Mihály unokatestvére volt, aki tehetségtelenségével lehetővé tette a kommunista hatalomátvételt. Valószínűleg a család nevének becsületét is helyre kívánta állítani azzal, hogy részt vett az ellenkorány létrehozásában. 1919. május 5-én alakult meg az aradi ellenkormány, zömmel a városi értelmiségből álló tagokkal. Ezt a kormányt az Antant is elismerte.

A kormányt úgy állították össze, hogy a különböző polgári pártok és társadalmi csoportok képviselve legyenek benne. A radikális szabadkőművesektől, a függetlenségi párti politikusokon, a Tisza-párti megyei birtokosokon, az előkelőségeket képviselő Bornemisza Gyula volt főkonzulon és külügyminiszteren keresztül, egészen a zsidó polgárságot képviselő Pálmai közjegyzőig. Állítólag a franciáknak kémkedő két személy is részt vett a kormányban, Varjassy Lajos és Bartha Ábel.

Az aradi kormány bár élvezte a franciák támogatását, a kormány tagjai nem képviseltek valós súlyt a magyar politikában. A Károlyi-kabinet ráadásul alig kezdte meg működését, a román hadsereg pár nap múlva megszállta a várost és a minisztereket Mezőhegyesre internálta. Szabó Zoltánt külön, a romániai Krajovába vitték.

A románok jobbnak látták, ha nincs olyan magyar kormány, amelyet meghívhatnak a békeszerződés elkészítéséhez. A kormány végül francia támogatással költözött át Szegedre, ahol egy ideig személyi torzsalkodások kötötték le a résztvevők figyelmét. Május 30-án megérkezett Károlyi Gyula is a városban, így másnap, 1919. május 31-én létrehozták az első szegedi kormányt.

Az ellenkormány célja az volt, hogy kapcsolatot teremtsen más kommunistaellenes csoportokkal, ezért Szegedre érkezésük után a helyi ellenforradalmi csoporttal azonnal felvették a kapcsolatot. Szegeden már áprilisban megalakult, a bécsi ABC alá tartozó Antibolsevista Comité szegedi végrehajtó bizottsága. Ez a csoport május 17-én programadó felhívást tett közzé, az alábbi kezdőmondattal: „A népek Istenének sújtó keze rettenetes csapással zuhant reánk, amikor ezer éves hazánk történetében dicső Árpád apánktól egy Kun Béláig jutottunk el!"

A nemzeti érdek azt kívánta, hogy a két ellenforradalmi csoport egyesüljön. Ennek érdekében 1919. május 30-ára tanácskozásra ültek össze, amelynek eredményeképpen a tanácsköztársaság lebontását, a bolsevizmus elleni fellépést, a jogrendet helyreállítását jelölték meg közös célként, illetve, hogy az országot képviseljék a külföldi hatalmak előtt.

A résztvevő politikusok a pártharcokat félretették, így az ideiglenes kormány hozzékezdhetett a hadseregszervezéshez és seját helyzete stabilizálásához. Az első szegedi ellenkormány megalakulása után, a francia városparancsnokság a városban megszüntette a katonai közigazgatást, és a gazdasági, politikai ügyek intézését a törvényszék épületében működő ellenkormány vette át.

A kormány elkötelezte magát a mellett, hogy politikai okokból megtorlást senkivel szemben nem fognak alkalmazni, a nemzeti eszme érvényesítését, az antantországokkal való baráti kapcsolat kiépítését, a tanácskormány összes rendeletének érvénytelenítését és a munkássággal való együttműködést tekintették az elsődlegesnek.

Ezzel elkezdődött az ellenforradalmi szervezkedés, a szegedi kormány pedig a bécsi ABC egyes tagjait meghívta a kormányba. Az ABC-nek május 30-án 4 miniszteri széket ajánlottak fel, a kormányfő Károlyi Gyula maradt, Teleki Pál külügyminiszterként, Horthy Miklós, a monarchia flottájának ellentengernagya, mint honvédelmi miniszterként került a kormányba.

Horthy Miklós az osztrák-magyar flotta tisztjekéntForrás: Wikimedia Commons

Az ellenkormányba való bekerülését követően Horthy francia engedéllyel hozzákezdett a tiszti különítmények felállításához és létrehozott egy szárazföldi katonai alakulatot. Ezt nevezték a Nemzeti Hadseregnek, amelynek magját a Gömbös Gyula által 1918 őszén szervezett MOVE (Magyar Országos Véderő Egylet) kommunistaellenes különítményei adták. Horthy hatékony szervezőmunkával, valamint a kommunisták terrorjától különösen sokat szenvedett Duna-Tisza közi parasztság soraiban végrehajtott sikeres toborzással, 1919 augusztus végére 30 ezres sereget tudhatott maga mögött.

Megdöbbentő bár, de a baloldali erők azt szerették volna, hogy a Nemzeti Hadsereget fegyverezzék le, és a rend fenntartására az antant küldjön csapatokat Magyarországra. A belső ellenségeskedés a kritikus időszakban sem szűnt meg teljesen, egyes erős nyugati kapcsolatokkal, de csekély hazai támogatottsággal rendelkező politikai csoportok féltek attól, hogy számonkérik őket a háború végén tanúsított magatartásuk miatt. Ezekre a csoportokra jellemző, hogy az országba benyomuló román vagy cseh alakulatokat is elviselték, csak a magyar csapatok kezébe nem tűrték a fegyvert.

A Nemzeti Hadsereg vezérkaraForrás: Wikimedia Commons

Június 6-án létrejött a második szegedi kormány is, amely nagyrészt az előző tagokból állt, és mely rövid működése során igyekezett a francia érdekeknek megfelelően eljárni. A franciák azonban újabb kifogásokat emeltek, a második szegedi kormányt nem tartották elég demokratikusnak és antantbarátnak. Így Károlyi Gyula gróf július 12-én átadta a helyét P. Ábrahám Dezső független politikusnak, aki korábban Károlyi Mihály kormányában volt igazságügyi államtitkár. Ez lett a harmadik szegedi ellenkormány.

A második kormány megalakítását csupán formai okok, a miniszteri székek csökkentése, illetve az ABC-ből választott egyes tagok távolléte indokolták, az Ábrahám-kabinet létrejötte azonban már a győzteseknek való megfelelés kényszere miatt jött létre. Fel kellett állítani egy olyan kormányt, amelyik számíthat a győztesek elismerésére, és képviselni tudja az országot a béketárgyalásokon.

Ekkor függetlenítette magát Horthy Miklós, akit a Nemzeti Hadsereg főparancsnokává neveztek ki, és kilépett Károlyi gróf ellenkormányából.

P. Ábrahám Dezső ősi nemesi család leszármazottja volt, amely eredetileg a Pattantyús nevet viselte. Az Ábrahám nevet csak a XVII. századtól használta a család.

P. Ábrahám Dezső tőbb tapasztalt politikus volt, a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt programjával országgyűlési képviselővé választották 1906 és 1918 között, majd Károlyi Mihály kormányában igazságügyi államtitkár lett. A tanácsköztársaság idején neki is menekülnie kellett. Szegeden rendezkedett be, ahol a harmadik szegedi ellenkormány miniszterelnöke lett. Hivatalát mindössze egy hónapig. A P. Ábrahám Dezső vezette kormány nevezte ki Horthy Miklóst fővezérré.

Bár 1920 és 1944 között ügyvédként dolgozott, rendszeresen elindult a választásokon, mindannyiszor sikertelenül. 1944 novemberében a nyilasok túszként Sopronkőhidára hurcolták, ahonnan Németországba szállították. 1945. szeptember végén került haza.

Visszatérése után a Magyar Szabadság Párt egyik alapítója lett, 1947-től 1949-ig Balogh István Független Magyar Demokrata Pártjának listáján újfent országgyűlési képviselő lett. A párton belül azzal vádolták, hogy szélsőjobboldali nézeteket vall, majd kizárták a pártból. Ezek után önként lemondott a képviselőségről is, 1949-ben visszavonult a politikai élettől.

1951-ben a kommunisták kitelepítették Tarcalra. Mivel 1956-ban aktívan részt vett a Szabadság Párt megalakításában, 1957-ben kihallgatták, majd - hivatalos kifejezéssel - figyelmeztették és elengedték. A 60-as években kapcsolatot tartott fenn amerikai és brit diplomatákkal, ezért újra rendőrségi figyelmeztetésben részesült. Megyfigyelése majdnem haláláig folytatódott, 1973-ban halt meg.

Az antikommunista ellenforradalom irányítása Horthy kezébe ment át. Miután augusztus 1-jén a tanácsköztársaság megbukott és az ország újabb területei kerültek román megszállás alá, a lefegyverzés elkerülése érdekében a Nemzeti Hadsereg Siófokra tette át székhelyét, ahonnan, az antant hatalmakkal való megegyezés eredményeképp 1919. november 18-án bevonulhatott Budapestre.

Horthy Miklós a Nemzeti Hadsereg élén bevonul BudapestreForrás: Wikimedia Commons

A szervezkedések és a spontán lázadások már május eleje óta egyre gyakoribbak lettek az egész országban. A Dunántúlon több lázadásra is sor került, amelyeket a vörösterror elfojtott. Budapesten folyamatossá váltak a rendőri, katonatiszti, Tisza-párti hivatalnokok megmozdulásai, ennek ellenére a nemzeti erőket nem sikerült időben összefogni. A júniusban lezajlott „monitor lázadás", - amelyik egyike volt az utolsó lehetőségeknek az önvédelem megszervezésére - is a szervezetlenség az árulás miatt nem járt sikerrel.

A nemzetiek lassúsága sokszorosan megbosszulta magát. Igazából a tanácsköztársaság felszámolásához sem tudtak hozzájárulni, a kommunisták saját tökéletlenségüknek, alkalmatlanságuknak, a tömegbázisuk elapadásának és a román katonai túlerőnek köszönhetően buktak meg. A tanácsköztársaság offenzívát intézett a románok ellen, amely napok alatt elakadt és teljesen összeomlott. Ennek lett a következménye, hogy a történelemben először román katonák Budapestig masíroztak, anélkül, hogy egy puskalövés eldördült volna. A fővárost a kommunisták után a románok is kirabolták, majd az antant parancsára vonultak csak vissza.

A külső-belső konfliktusoktól terhelt ország vezetőinek így nem maradt más lehetősége, mint aláírni a megalázó békediktátumot.