A bevándorláspárti baloldal bosszút akar állni Magyarországon

NACSA Lőrinc
Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő.
Vágólapra másolva!
Nacsa Lőrinc (KDNP) országgyűlési képviselő szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatót. Itt az ellenzék brüsszeli akciójáról beszélt, amellyel a bevándorláspárti baloldal bosszút akar állni Magyarországon. A kormánypártok képviselői választási ígéretükhöz híven Magyarország érdekeiért dolgoznak majd.
Vágólapra másolva!

A bevándorláspárti baloldal bosszút akar állni Magyarországon,

– mondta Nacsa Lőrinc (KDNP) országgyűlési képviselő szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

A kormánypárti politikus úgy fogalmazott,

a baloldal lebukott,

hiszen a hírek szerint az Európai Parlament (EP) szocialista frakciója belső levélben köszönte meg embereinek, hogy megtorpedózták a Fidesz-KDNP képviselőinek szakbizottsági jelöléseit.

– közölte Nacsa Lőrinc, majd aláhúzta,

Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő Forrás: MTI/Kovács Attila

Kiemelte, a bevándorláspárti baloldal mindent képes bevetni, hogy elhallgattassa a magyar emberek hangját az új Európai Parlamentben, hiszen tudják,

a magyarok azért szavaztak bizalmat a kormánypártoknak a májusi EP-választáson, hogy megvédjék Európát és benne Magyarországot a bevándorlástól.

Nacsa Lőrinc kérdésre válaszolva elmondta, a kormánypártok képviselői választási ígéretükhöz híven Magyarország érdekeiért dolgoznak majd, s a DK ez ellen, vagyis a magyar emberek érdekei ellen kíván fellépni, amikor azt mondja:

A kereszténydemokrata politikus további kérdésekre kifejtette, az európai parlamenti képviselőknek a választói akaratot figyelembe véve kell dönteniük Ursula von der Leyen európai bizottsági elnöki jelöléséről.

Hangsúlyozta, az EP-választást az Európai Néppárt nyerte, így neki van joga a jelölésre, Ursula von der Leyent pedig 28 tagállami vezetőből 27 támogatta az Európai Tanácsban.