Irán azzal fenyegetőzik, hogy visszatér a nukleáris megállapodás előtti helyzethez

2019.07.15. 11:37

Amennyiben az európai országok nem teljesítik a Iránnal kötött nemzetközi megállapodásban rögzített kötelezettségeiket, atomprogramjával vissza fog térni a megállapodás előtti, 2015-ös helyzethez - közölte hétfőn Behrúz Kamalvandi, az Iráni Atomenergia Szervezet szóvivője az IRNA állami hírügynökség jelentése szerint.

Irán szerint az európai országoknak többet kell tenniük annak érdekében, hogy garantálják azokat a gazdasági előnyöket, amelyek azért cserébe járnának Iránnak, hogy az ország a nemzetközi megállapodásban előírtaknak megfelelően korlátozza atomprogramját.

Irán, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt tagja (az Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország) és Németország alkotta hatok csoportja 2015-ben jutott megállapodásra, amelynek értelmében az atomprogram korlátozása fejében fokozatosan feloldják Irán elleni szankciókat. A feszültségek 2018 tavaszán újultak ki, amikor Donald Trump amerikai elnök egyoldalúan felmondta az atomalkut, és újból büntetőintézkedéseket rendelt el, amelyek hatását ígéreteikkel ellentétben a többi aláírónak eddig nem igazán sikerült csillapítania.

Irán múlt hétfőn jelentette be, hogy megkezdte a megengedettnél magasabb fokon dúsított urán előállítását, az iráni külügyminisztérium pedig a 2015-ös atomalkuban vállalt más kötelezettségek 60 napon belüli felfüggesztését is kilátásba helyezte, amennyiben a többhatalmi szerződést aláíró országok nem segítenek Iránnak kivédeni az amerikai szankciókat.

Haszan Róhani iráni elnök vasárnap bejelentette: Irán kész tárgyalni az Egyesült Államokkal, amennyiben az USA feloldja az ország elleni szankciókat.