Kaczynski: Következményei lesznek Szydlo bizottsági elnöki tisztségének elutasításának

2019.07.16. 17:24

Hatással lehet Ursula von der Leyen jelöltségére, hogy Beata Szydlo volt lengyel kormányfőt az Európai Parlamentben nem választották meg a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság elnöki posztjára – jelentette ki kedden Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke.

Szydlót a pártcsaládja, az Európai Konzervatívok és Reformerek  jelölte a frakciónak az előzetes egyeztetések nyomán járó posztra. Szydlo jelöltségéről hétfőn már másodszor szavazott az Európai Parlament, 19 képviselő támogatta őt, 34-en ellenezték, ketten tartózkodtak.

A májusi EP-választáson Szydlo a legtöbb szavazatot szerezte az összes lengyelországi jelölt közül.

Mateusz Morawiecki kormányfő keddi sajtóértekezletén kijelentette: ez ügyben az EP-ben felrúgták a sokéves konszenzust.

A fejlemények szerinte rossz hírt jelentenek az egész EP, az Európai Unió (EU) számára.

Jaroslaw KaczynskiForrás: NurPhoto/Artur Widak/NurPhoto/Artur Widak

A lengyel miniszterelnök szerint az Európai Néppárt korábbi ígéreteinek megfelelően Szydlo mellett szavazott, más pártcsaládok viszont sajnos nem tartották magukat az EP-ben érvényes elvhez.

Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) elnöke a PAP hírügynökségnek kedden adott interjúban meglepőnek nevezte Szydlo jelöltségének másodszori leszavazását. A legmagasabb szintű megállapodások voltak erről – jelentette ki.

Morawiecki arról tájékoztatta őt, hogy azonnal a szavazás után felhívta őt Angela Merkel német kancellár, aki bocsánatot kért, megdöbbenésének adott hangot a történtek kapcsán.

Kaczynski szerint a Szydlóról történt szavazás eredménye az EU nagyon komoly, a baloldal éles előretörésével összefüggő lazulását jelzi.

Szerinte Szydlo egyszerűen azért fizet, mert egy katolikus ország képviselője, és keresztény értékeket vall.

A PiS más politikusai szerint Szydlón a szocialisták álltak bosszút azért, mert Lengyelország azon országok egyike volt, amelyek korábban megakadályozták Frans Timmermans, a szociáldemokrata pártcsalád csúcsjelöltjének megválasztását az Európai Bizottság elnökévé.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy Szydlo leszavazása hatással lehet-e az EKR döntésére a EB-elnöki poszt várományosa, Ursula von der Leyen megválasztását illetően, Kaczynski leszögezte: természetesen lehet. Megjegyezte: ez ügyben a végső döntést a képviselők hozzák, nincs vasfegyelem. Még nem dőlt el, mit javaslunk majd ez ügyben– tette hozzá.

Von der Leyen jelöltségéről kedd este szavaznak az EP-ben. Az EKR egyik társelnöke, az olasz Raffaele Fitto a kedd délelőtti vita során kifogásolta Szydlo meg nem választását.