A Fidesz szavazatai is kellettek Von der Leyen győzelméhez

2019.07.17. 09:44

A német Ursula von der Leyen lesz az Európai Bizottság következő elnöke. A politikus szűk többséget szerzett tegnap az Európai Parlamentben. Míg a jobboldal támogatta a politikust, addig a baloldal az ígéretével szemben ellene voksolt. Az EP októberben szavaz majd az új összetételű Bizottságról, tulajdonképpen a szakminiszterekről.

Az Európai Parlament (EP) 383 szavazat és 327 ellenszavazat mellett megválasztotta Ursula von der Leyent az Európai Bizottság következő elnökének.  A német jobboldali jelöltnek 374 voksra volt szüksége a többséghez, mindössze kilenc szavazaton múlott a sikere, vagyis a Fidesz tizenhárom szavazata nélkül nem választották volna meg.  A meghatott német politikus megköszönte a testületnek a bizalmat. Ez egyben az Európába vetett bizalom is. Keletről nyugatra és északról délre – fogalmazott Von der Leyen. 

Az Európai Bizottság elnökének megválasztott Ursula von der Leyen német kereszténydemokrata politikus az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén StrasbourgbanForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Fordulatok

A német politikus megválasztása az után vált majdnem borítékolhatóvá, hogy az EP szociáldemokrata frakciója is a jelölt felkarolásáról döntött. Korábban a balközép sem lelkesedett a csúcsjelölti rendszer felrúgásáért – így a holland Frans Timmermans félreállításáért –, de mintegy fél órával a strasbourgi szavazás előtt meggondolták magukat. Tudatták: minden erejükkel azon lesznek, hogy Von der Leyen teljesítse az általuk kiharcolt, progresszív ígéreteket. A kivételt épp a német szociáldemokraták jelentették, akik nem szavaztak a volt védelmi miniszterre.

Hasonló volt a forgatókönyv az Emmanuel Macron vezette Újítsuk meg Európát liberális frakció esetében. A csoport Von der Leyen múlt heti meghallgatása után meglehetősen szkeptikus volt, ám kedd délután mégis mellette döntöttek. Várjuk, hogy együtt dolgozhassunk Európa megújításán. Sok munka vár ránk! – tudatta a Twitteren Dacian Ciolos frakcióvezető.

Nem váratlan, hogy végül az EP liberális és balközép ereje sem utasította el a német jelöltet, aki a szavazást megelőző strasbourgi felszólalásában a baloldalnak kedvező politikai ígéreteket tett.

Ez nem meglepő, ugyanis a jobbközép támogatását Von der Leyen már biztosan magáénak tudta - tudatta a Magyar Nemzettel a voksolás előtt egy parlamenti forrás.

Folytatódik az erőpróba

Von der Leyen nem az utolsó vizsgáját tette kedden az Európai Parlamentben, ugyanis a testületnek még az általa vezetett bizottság összetételére is igent kell mondania. Erre október végén, a jelenlegi bizottság mandátumának lejárta előtt kerül sor. Az EP illetékes szakbizottságai pedig a biztosjelölteket is meghallgatják majd.

A meghallgatások folytatódnakForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Michael Kappeler

Maratoni csúcs után érvényesült a V4-ek akarata

Mint arról korábban beszámoltunk, az uniós miniszterelnökök július 2-án egy maratoni csúcs után döntöttek arról, hogy Ursula von der Leyent támogatják az Európai Bizottság élére. Jelölését a visegrádi négyek (Lengyelország, Magyarország, Csehország és Szlovákia) is támogatták. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy Manfred Weber bukása teljessé vált: bejelentette visszalépését az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltségétől a pártcsalád július 2-i strasbourgi frakcióülésén.

Jó döntést hoztak, így értékelték uniós állam- és kormányfők a rendkívüli brüsszeli uniós csúcstalálkozót, amelyen döntöttek a főbb uniós intézmények vezetői tisztségének a betöltéséről. Elértük a célunkat,  összegezte Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a rendkívüli uniós csúcs eredményét. Kifogásolta viszont azt a korábbi javaslatot, hogy a szociáldemokrata Frans Timmermans legyen a Bizottság elnöke, és azt is, ahogy ez a javaslat megszületett. Ezt azzal indokolta, hogy Timmermans a szélsőbal radikális jelöltje volt, aki megosztotta volna Európát, és nem tartotta a szavát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK