Földcsuszamlás temetett maga alá többtucatnyi házat Kínában

Vágólapra másolva!
Földcsuszamlás temetett be 21 házat a Kína délnyugati részén fekvő Kujcsou tartomány Liupansuj városában - tette közzé internetes oldalán a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna a helyi hatóságok közlésére hivatkozva, akik szerda reggelig hat halottról számoltak be. A helyi sajtó szerint a halálos áldozatok száma szerda délelőttig 11-re nőtt.
Vágólapra másolva!

A kedd este történt természeti csapás helyszínéről eddig 11 túlélőt sikerült kimenteni az odavezényelt mentőalakulatoknak. Folytatják

a kutatást a törmelék alá szorult emberek után, akiknek a számát 34-re teszik.

A lap közölte: mintegy kétmillió köbméternyi föld zúdult a város völgyben fekvő részére, ahol 27 lakóépület van, összesen 77 lakossal.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint a tartomány egy másik településén egy építési területen is földcsuszamlás történt kedd délután, ott egyelőre

egy halottat találtak, de további hat eltűnt ember után még kutatnak.

A szubtrópusi monszun éghajlatú tartományt az elmúlt időszakban heves esőzések sújtották, aminek következtében több helyen áradások alakultak ki.