Tusványos egyenesen kötelező: Sándor Krisztina politikai programfelelős a jubileumi nyári egyetemről

Vágólapra másolva!
Egy a tábor – ezzel a mottóval zajlik a kedd esti koncertekkel elrajtoló 30. Bálványosi Nyári Egyetem és Diáktábor, közismertebb nevén a Tusványos. Múltról és jelenről, politikáról és buliról besszélt Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, Tusványos politikai programfelelőse a Krónikának. 
Vágólapra másolva!

Az idei témákat koncentrikus körökben írva így összegezném: az erdélyi ügyeket illetően szó lesz többek közt mindazokról a megoldatlan problémákról, amelyek meghatározták az elmúlt időszakban a közbeszédet, úgy, mint az Úzvölgyében történtek, a visszaállamosítás, a magyar orvosi egyetem ügye, a politikai foglyok ügye. Kárpát-medencei szinten idén is sor kerül az immár hagyományos nemzetpolitikai kerekasztalra, többféle megközelítésben a térség gazdasági és turisztikai lehetőségeiről lesz szó, és a magyar kormány Kárpát-medencei szintű programjait is ugyanitt tekintjük át, értékeljük ki. - mondta Sándor Krisztina az erdélyi Krónikának. Az interjút a szekelyhon.ro is szemlézte.

Sándor Krisztina: akik a közélet iránt érdeklődnek, azoknak Tusványos egyenesen kötelező Forrás: kronika.ro

Sándor elmondta, a májusban lezajlott európai parlamenti választások elemzése is terítékre kerül, a várható folyamatokról, az európai jövőkép alakulásáról több helyen is előadások zajlanak, és erős a mezőny a közép-kelet-európai térségből érkező vendégeink terén – lengyel, horvát, szerb előadókat is várunk, akikkel e térség megerősítésének lehetőségeiről lesz szó.

A programfelelős szerint az egy a tábor magyar-magyar viszonylatban azokra vonatkozik, akik hasonló értékrendet és célokat követve lettek visszajáró vendégei Tusványosnak, s ilyenként egymáshoz közelálló ideológiájú pártokba, szervezetekbe tömörültek az évek során.

Ennek megjelenítésére egy kiváló lehetőség Tusványos - tette hozzá.

A teljes interjút itt olvashatják.