A biztos haláltól mentette meg három lányát a hős apa

Florida, tengerpart, tragédia, viharriasztás, hullám
Vágólapra másolva!
A Pepperman család Floridában, a Panama City tengerparton nyaralt, amikor a legfiatalabb lányt elsodorta egy hullám. Két idősebb testvére azonnal utána ugrott, de ők sem tudtak kiúszni. Az apjuk az életét adta értük. 
Vágólapra másolva!

Hősként ünneplik Fred Peppermant, aki egyedül mentette meg fuldokló lányait - írja a Fox News. Szemtanúk szerint

a férfi nem hezitált, azonnal a hullámok közé vetette magát.

Bár mindhárom lányát sikerült kimentenie, amikor végre őt is sikerült kihúzni a vízből, már nem volt eszméleténél. A kórházban halt meg.

Az 53 éves férfi felesége azt mondta,

ha a férje nem ugrott volna a lányok után, elveszítették volna a gyerekeiket.

Vagyis a férje azt tette, amit bármely apa cselekedne egy ilyen helyzetben.

A portál szerint a tragédia idején tilos volt a vízbe menni, mivel viharriasztás volt érvényben a tengerparton.