Egyre több német vásárol fegyvereket az erőszakos migránsok miatt

Vágólapra másolva!
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő azt mondta, egyre több német vásárol fegyvereket, mert a bevándorlók által elkövetett erőszakos esetekre erőszakkal akarnak válaszolni.
Vágólapra másolva!

A szakértő az M1 csatorna kedd esti műsorában azt mondta, a német rendőrségnek van nyilvántartása arról, hogy milyen származásúak az egyes bűncselekmények elkövetői, azonban azt nem hozza nyilvánosságra, mert az nem lenne "politikailag korrekt".

- mondta.

Nógrádi György szerint a németeknek elegük van a bűncselekményekből, rendet akarnak.