Felrobbantottak egy buszt Afganisztánban

afganisztán, merénylet
Herát, 2019. július 31. Áldozat holttestét viszik egy kórházi halottasházba az afganisztáni Herátban 2019. július 31-én, miután pokolgép robbant egy polgári személyeket szállító busz mellett Herát és Kandahár közötti főúton. legalább harminckét ember életét vesztette, tizenhét pedig megsebesült. MTI/AP/Hamed Szarfarazi
Vágólapra másolva!
Pokolgépes támadás ért szerdán egy civileket szállító autóbuszt Afganisztán nyugati részén, legkevesebb 34 ember meghalt, és 17-en megsebesültek - közölték helyi tisztségviselők.
Vágólapra másolva!

Az eset Farha tartomány Bala-Buluk nevű körzetében történt. A Herátból Kandahárba közlekedő

buszt menet közben érte az út mentén felrobbant pokolgép.

A tartomány rendőrkapitányának szóvivője elmondta, hogy a halálos áldozatok között vannak nők és gyerekek is, valamint többen megsérültek. A hatóságok attól tartanak, hogy az áldozatok száma emelkedhet.

Muhibullah Muhib tartományi rendőrségi szóvivő úgy véli, hogy a robbanószerkezetet a biztonsági erőknek szánták. Egyelőre semmilyen szervezet nem jelentkezett elkövetőként.

A térségben aktívak a tálib lázadók, és gyakran támadnak meg állami tisztségviselőket, pokolgépeiknek azonban sokszor civilek esnek áldozatul.

Áldozat holttestét viszik egy kórházi halottasházba az afganisztáni Herátban Forrás: MTI/AP/Hamed Szarfarazi

Az ENSZ előző napi jelentésében felhívta a figyelmet, hogy a csaknem 18 éve tartó afganisztáni konfliktus lezárását célzó erőfeszítések ellenére elfogadhatatlanul sok civil esik támadás áldozatául az ázsiai országban. Bár 2019 első felében 27 százalékkal csökkent a konfliktus áldozatainak száma a tavalyi év hasonló időszakához képest, így is

összesen 1366 civil halt meg, és 2446 sebesült meg, akiknek mintegy harmada gyermek.

Az áldozatok húsz százalékával a jelenlegihez hasonló pokolgépek végeztek.

Sebesült áldozatok egy kórházban, az afganisztáni Herátban Forrás: MTI/EPA/Dzsalil Rezaji

Az Egyesült Államok tavaly óta tárgyalásokat folytat a tálibokkal az afganisztáni háború lezárása érdekében. Zalmay Khalilzad, Washington afganisztáni különmegbízottja jelenleg Kabulban tartózkodik, és a következő napokban a felkelők dohai irodáját keresi fel.

A tálibok egyelőre nem ültek tárgyalóasztalhoz a kabuli kormány képviselőivel, amelyet az amerikaiak bábjának tartanak.

A felkelők leszögezték: csak akkor hajlandóak tárgyalni, ha döntés született az Afganisztánban állomásozó nemzetközi haderő kivonásáról.