Lemondták a Woodstock 50 jubileumi fesztivált

Woodstock, 1969, fesztivál
Az első Woodstocki Fesztivál 1969-ben (illusztráció).
Vágólapra másolva!
Végleg lefújták a Woodstock 50 jubileumi fesztivált - értesült a Variety számos forrásból.
Vágólapra másolva!

A jegyárusokat és részvényeseket arról értesítették szerda reggel, hogy a nehézségekkel küzdő fesztivált nem fogják megrendezni - olvasható a amerikai szórakoztatóipari hírportál honlapján.

Kedden vált ismertté vált, hogy Miley Cyrus lemondta fellépést, és így tettek korábban számos más fellépők is, köztük Jay-Z, aki a zárókoncertet adta volna a híres woodstocki fesztivál 50. évfordulóján, augusztus 16. és 18 közötti rendezvényen.

John Fogerty, aki 50 éve a Creedence Clearwater Revival zenekar frontembereként vett részt Woodstockban, szintén nem vesz részt a fesztiválon.

A Woodstock 50 fesztivált a New York állambeli Watkins Glen International autóversenypályán akarták eredetileg megrendezni, és az 50 évvel ezelőtti poptörténeti jelentőségű fesztiválra emlékező eseményre több mint 80 fellépő művészt hívtak meg, köztük Jay-Z-t, John Fogertyt és Miley Cyrust is.

Az első Woodstocki Fesztivál 1969-ben (illusztráció). Forrás: Getty Images/Ralph Ackerman

A Watkins Glen International vezetése azonban júniusban váratlanul felmondta a szerződést a szervezőkkel.

A fesztiválnak a múlt héten új helyszínt találtak, a Maryland államban lévő Columbia amfiteátrumát. A szervezők akkor azt közölték, dolgoznak azon, hogy a fellépő művészekkel egyetértésre jussanak a koncert helyszínének megváltoztatása miatt.

A Woodstock 50 plakátja. Forrás: Woodstock/Facebook

- nyilatkozta mált szerdán az egyik illetékes. A jubileum fesztivál megrendezése már áprilisban megkérdőjeleződött, amikor egyik fő szponzoruk, Dentsu japán cég egyik vállalata kivonult az eseményről arra hivatkozva, hogy az előkészületek megakadtak, és a szervezők nem tudják garantálni a közönség és a fellépők egészségét és biztonságát.