Soros György megkezdte Donald Trump elleni kampányát

2019.08.01. 12:46

2020-ban államelnök-választásokat tartanak az Egyesült Államokban, Donald Trump közelít négyéves elnöki ciklusának végéhez, így hát nem is csoda, hogy Soros György aktivizálta magát: létrehozott egy PAC (Political Action Committee-Politikai Akcióbizottság) nevű szervezetet, amelynek a feladata az adományok gyűjtése, majd azok célzott eljuttatása a demokrata jelölteknek.

Soros eddig 5,1 millió dollárt fektetett a PAC-be, ami átszámítva 1,5 milliárd forintnak felel meg. A 2020-as elnökválasztásra tehát ez idáig Soros György adta a legnagyobb adományt  - írja a 888.hu a Politico információira hivatkozva.

Soros GyörgyForrás: AFP/Olivier Hoslet

Ez a pénz egyébként duplája annak, amit Soros 2016-ban pumpált politikai céllal a kampányba.  Az akkori, 2,1 millió dolláros támogatáson kívül a Demokrata Párt politikusai összesen további 20 millió dollárt kaptak, így a pártnak Soros György volt az egyik legnagyobb finanszírozója.

Többen tudni vélik, hogy nem egyedül a bevándorláspárti milliárdostól érkezhet majd pénz a PAC-be a Soros családból. A trónörökös, Alexander Soros is egyre nyíltabban támogatja a demokratákat az utóbbi időben. Persze taktikájához híven nem közvetlenül a pártnak adja a pénzt, hanem saját szervezeteinek. Ezek azonban egytől egyig a Demokrata Párt jelöltjeit fogják támogatni 2020-ban. 

Az még nem világos, hogy a demokraták előválasztásán a Soros-klán kit fog támogatni.  Erről egyelőre találgatások sincsenek az amerikai sajtóban.