Csak lányok születtek egy lengyel faluban az elmúlt 9 évben

Vágólapra másolva!
Egy délnyugat-lengyelországi megye polgármestere díjat ígért annak a párnak, amelynek fia lesz Miejsce Odrzanskie faluban, ahol 2010 óta csak lányok születtek.
Vágólapra másolva!

A településen, amelynek 300 lakosa van, nem tudják, mi az oka annak, hogy

kilenc éve nem született egyetlen fiú sem.

Az önkormányzat illetékeseit azonban aggasztja a dolog, mondván nem lesz dolgos kéz a mezőgazdaságban.

Rajmun Frischko megyei vezető, akinek szintén csak lányai vannak, pénteken a TVN24 hírtelevíziónak elmondta, hogy kellemes meglepetésben részesül az, akinek legközelebb fia születik.

A falu vezetője, Krsytyna Zydziak azt mondta, hogy településükön

10 lány született 2010 óta.

Holott a statisztikák szerint Lengyelországban országos átlagban több fiú születik, mint lány. 2017-ben 207 ezer fiú született szemben 196 ezer lánnyal.