Jelzésértékű, hogy Ursula von der Leyen az elsők között tárgyalt Orbán Viktorral

VON DER LEYEN, Ursula; ORBÁN Viktor
Brüsszel, 2019. augusztus 1. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság új elnökének találkozója Brüsszelben 2019. augusztus 1-jén. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs
Vágólapra másolva!
Európa markáns vezetőit fogadja, keresi fel első körben az Európai Bizottság (EB) nemrég megválasztott elnöke. Az, hogy Ursula von der Leyen Orbán Viktorral az elsők között tárgyalt, a magyar kormány szerepét még inkább kiemeli - mondta el ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1-nek.
Vágólapra másolva!

A Századvég jogi szakértője az M1 Ma este című műsorában elmondta, ezek a vezetők Emmanuel Macron francia elnök, Pedro Sánchez spanyol, illetve Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Az, hogy Von der Leyen Orbán Viktorral az elsők között tárgyalt, a magyar kormány szerepét még inkább kiemeli, állapította meg.

A szakértő hozzátette: bár az új EB-elnök a horvát kormányfővel is találkozott, azt nem osztotta meg közösségi oldalán, ellenben az Orbán Viktorral való találkozását igen, ami azt jelzi, hogy egy pozitív és messzire mutató egyeztetésként tekint rá a politikus.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság új elnökének találkozója Brüsszelben 2019. augusztus 1-jén Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Ursula von der Leyen számára kinyílt a politikai színtér, melyet felhasznál arra, hogy tájékozódjon, eközben pedig gesztusokat tegyen.

A gesztusokkal az európai embereknek, köztük természetesen a magyaroknak is visszanyerheti az Európai Unióba és az Európai Bizottságba vetett bizalmát, ezért is fontos, hogy nyisson a polgárok felé – folytatta Lomnici.

Orbán Viktor: Jó döntés volt Ursula von der Leyen támogatása

Jó döntés volt az ideológiai gerillákat távol tartani, és pragmatikus életösztönű vezetőket választani - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök az Ursula von der Leyennel Brüsszelben folytatott csütörtöki megbeszélését követően. Azokra a kérdésekre kell összpontosítani a migránskrízis megoldásakor, amiben egyetértés van a bevándorláspárti és bevándorlásellenes országok között - mondta a miniszterelnök.

A szakértő úgy véli,

az elmúlt hetekben Von der Leyen visszahelyezte a migráció kérdését az európai politikai közbeszédbe – oda, ahol annak jelenleg lennie kell – annak ellenére, hogy a politikai elit a liberális, zöld témákra próbálta helyezni a hangsúlyt.

Ez megmutatja, hogy a német politikus tisztában van az európai válsághelyzettel a migráció tekintetében.

Ifj. Lomnici Zoltán szerint, ha megvalósul az a terv, mely szerint a belügyminiszterek kezébe kerül a migráció kérdése, megnő annak az esélye, hogy azokat a költségeket, vagy legalább egy részüket, melyeket Magyarország a határkerítés felépítésére és fenntartására fordított, megkapja. Az, hogy tagállami hatáskör marad-e a bevándorlás, az attól függ, hogy az Európai Bizottság az alapszerződés szerint jár-e majd el – magyarázta.