V4NA: Negyedmilliárd keresztényt üldöznek világszerte

2019.08.07. 10:08

Észak-Korea áll a World Watch List listájának élén, amelyen a keresztények számára legveszélyesebb ötven ország szerepel. Nigéria a legvéresebb ország a listán, ott hal meg a hite miatt megölt keresztények kilencven százaléka – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

„A Világfigyelő listája azt mutatja, hogy ahol az evangélium elhangzik, ott üldözés történik. Ez az 50 ország azért szerepel a Világfigyelő listáján, mert az ott élő keresztények továbbra is vallják Jézusba vetett hitüket" - mondta Mike Gore, az Open Doors Australia vezérigazgatója.

A 2019-es listán a felmérésben szereplő 150 országból 73 országban szélsőséges, nagyon magas, vagy magas szintű üldöztetés zajlott.

Ez azt jelenti, hogy világszerte 9-ből egy keresztény szenved el „magas" szintű üldöztetést, ami óriási növekedés a 2018-as adathoz képest. A tavalyi évben ez az arányszám 12:1 volt.

Ázsiában és a Közel-Keleten minden harmadik keresztény „magas" üldöztetésnek van kitéve, Afrikában hatból egy, Latin-Amerikában pedig huszonegyből egy szenved hasonló tapasztalatoktól.

Észak-Korea 2002 óta az első helyezett a rangsorban.

A Kim Dzsongun és más országok vezetői között 2018-ban lezajlott találkozók ellenére a szakértők szerint nincs jele annak, hogy az észak-koreai keresztények életében javulás mutatkozna.

Valójában megnövekedett támadásokról és fellépésekről számoltak be, valamint körülbelül 50 000–70 000 olyan keresztényről, akiket táborokban tartanak fogva.Nigéria északi és középső övezetében (középső régió) 3731 keresztényt öltek meg a hite miatt szélsőséges iszlamisták. A nigériai keresztények elhagyták a falvaikat, mert azokba beköltöztek a fegyveres muszlim támadók.

A 2019-es Világfigyelő listán közzétett 4136 halálesetnek, melyet közvetlenül üldöztetés okozott, kilencven százaléka történt Nigériában.India nacionalista kormánya pedig továbbra is megtagadja a vallásszabadságot a viszonylag jelentős helyi keresztény kisebbségtől, ráadásul egyes kormányközeli szereplők egyértelműen kijelentették: indiainak lenni azt jelenti, hogy hindu vagy.

Az indiai radikális hindu csoport vezetője azt mondta, hogy 2021 végére el akarja távolítani a kereszténységet Indiából. A Világfigyelő-lista 245 millió keresztényt említ meg, akiket világszerte üldöznek Jézusba vetett hitük miatt.