A biztonsági öv vágta el a hasát, miközben többször is megpördült autójával

Gina Arnold, biztonsági öv, baleset
Vágólapra másolva!
Egy fiatal nő hasa sérült meg súlyosan egy közlekedési balesetben még 2017 októberében, amikor az esőben elvesztette a kontrollt a volán fölött és többször is átfordult autójával. A michigani nő olyan súlyos hasi sérülést szenvedett, amilyet azelőtt az orvosok sem láttak még.
Vágólapra másolva!

Az akkor 21 éves, a michigani Macomb városából származó Gina Arnold éppen hazafelé tartott, amikor bekövetkezett a tragikus baleset. Bár az öv megmentette a haláltól, életét megváltoztató sérülést szenvedett.

Gina Arnold három napot volt kómában. Az öv szétroncsolta a hasfalát, sérülékennyé téve a belső szerveit.

- mondta a fiatal nő, hozzátéve, hogy elég frusztráló volt, hogy 21 évesen képtelen volt olyan dolgokra, amelyekre egyébként egy 21 éves képes lenne.

Forrás: Twitter

Annyi energiája volt, mint egy 90 évesnek. Aztán a gyógykezelés közben folyamatosan arra emlékeztette saját magát, hogy életben van és valami jó fog kijönni ebből. Próbálta tartani a lelket magában.

A baleset után egy nyolc órás műtéten esett át, mely során beépítettek a hasába egy hálót. Azóta még huszonegy műtétje volt és a sérülés egész hátralévő életére hatással lesz.

- idézi nőtt a Fox News.

A hasába beépített háló nem biztos, hogy hosszú távon működik, de egyelőre nincs B terv,

ha elszakad, még az orvosok sem tudják, hogy mit fognak csinálni.

Gina Arnoldnak rendkívül óvatosnak kell lennie, mert

ha a háló elszakad, akkor a még megmaradt hasizmai is el fognak szakadni.

Csak rövid időszakokra állhat fel és a táplálkozásában is változtatnia kellett.

Időközben visszatért az egyetemre is, ahol sportpszichológusnak tanul.