Hetekig is eltarthat, mire kiszabadítják a Tátrában rekedt barlangászokat

2019.08.18. 20:17

Két barlangász rekedt 500 méter mélyen, a legnagyobb és legmélyebb lengyelországi barlangrendszer gyomrában. Egy 27 fős mentőcsapat dolgozik a kiszabadításukon. 

Két barlangász rekedt a tátrai Jaskinia Wielka Sniezna (Nagy Havas-Barlang) mélyén, miután a beáramló víz elvágta útjukat. A bonyolult mentőakció akár hetekig is tarthat - közölte vasárnap a lengyel média.

Négy barlangásznak sikerült még kimenekülni az elárasztott barlangfolyosóból, ők értesítették a mentőket a mélyben rekedt kollégáikról szombat este. Előtte még hallották a két szerencsétlenül járt barlangász hangját.

an Krzysztof, a tátrai hegyi mentők (TOPR) parancsnoka vasárnapi sajtóértekezletén elmondta: tudják, hol keressék az eltűnteket, viszont nagyon nehéz megközelíteni őket, mert a víz mellett a folyosók szűkössége is akadályt jelent. Pirotechnikai műveletekkel többek között az átjárókat bővítenék.

Krzysztof szerint aggodalomra adhat okot a barlangászok egészségi állapota, mivel már hosszabb ideje extrémnek minősíthető közegben tartózkodnak, ahol a hőmérséklet 4 Celsius-fok, és magas a páratartalom.

A mentőknek "hosszú távú cselekvésre, napokra, hetekre kell felkészülniük" - jelentette ki Krzysztof. A keresett barlangkutatók nemzetiségéről a média nem számolt be.