Macron ellen tüntettek a G7-csúcs alatt

2019.08.25. 20:18

Több százan tiltakoztak vasárnap – két nap alatt a harmadik alkalommal – a G7-es országcsoportnak a délnyugat-franciaországi Biarritzban rendezett csúcsértekezlete ellen a szomszédos Bayonne-ban.

A rendőrség által engedélyezett rendezvényen a demonstrálók "az éghajlatért és a társadalmi igazságosságért" vonultak utcára, Emmanuel Macron francia államfő hivatalos portréjának, fejjel lefelé fordított példányait tartva a magasba, amelyeket az elmúlt hónapokban tulajdonítottak el a polgármesteri hivatalokból.

A francia önkormányzatokon hagyományosan és kötelezően ki van függesztve a mindenkori köztársasági elnök hivatalos portréja, ezeket hozták magukkal a demonstrálók, akik "Éghajlat és társadalmi igazságosság, Macron tűnj el, tüntessük el!" – felkiáltással vonultak fel. A portrék menete elnevezésű tiltakozást francia környezetvédő és baszkföldi alternatív mozgalmak hirdették meg.

Tüntetők Bayonne városban 2019. augusztus 25-énForrás: AFP/Georges Gobet

A tüntetők Bayonne belvárosának szűk utcáin békésen vonultak fel az államfő fejjel lefelé tartott portréit a lehajtott fejük fölé feltartva, miközben azt skandálták: "És egy, és kettő és három fok, emberiesség elleni bűntett".

Többen csomagolópapírba burkolt portrét tartottak maguk előtt, amelyre franciául, angolul, spanyolul és baszkul azt írták: "Éghajlat, társadalmi igazságosság vagy Macron?"

Tüntetők Bayonne városban 2019. augusztus 25-énForrás: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo

A tüntetők az elnöki portrék eltulajdonítását – saját adataik szerint 128 hivatalból – nem erőszakos polgári engedetlenségi akciónak tekintik, de a hatóságok csoportosan elkövetett lopás miatt 93 aktivistát előállítottak.

Szombaton már több ezren tiltakoztak békésen a francia-spanyol határ francia oldalán, Hendaye-ban és a spanyol oldalon fekvő Irunban a G7-ek csúcsértekezlete ellen. A családias hangulatú, békés felvonuláson, amelyen a szervezők szerint 15 ezren, a rendőrök szerint 9 ezren vettek részt, együtt meneteltek antikapitalisták, környezetvédők, globalizációt bírálók, valamint velük sétált néhány tucat, a francia kormány politikája ellen tiltakozó sárgamellényes és baszkföldi szuverenista. A nap végén viszont Bayonne-ban a rendőrök könnygázt és vízágyút vetettek be több száz tüntetővel szemben, akik egy be nem jelentett megmozduláson vonultak fel a városközpontban. A megmozdulásnak nem voltak sérültjei és nagyobb rendbontások sem történtek, de 68 embert előállítottak, közülük 38-an kerültek őrizetbe.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK