Hegyimentők segítettek egy sérült turistának

Vágólapra másolva!
Augusztus 24-én délután hívták ki a hegyimentőket egy nőhöz, aki az ukrajnai ökörmezői járásban, a Velikij Verh-hegy megmászása közben megsérült.
Vágólapra másolva!

A hegyimentők közel 2 és fél óra alatt jutottak el a nőhöz, akinek a lába sérült meg - írja a Kárpátinfo.net.

Az 56 éves asszonynak a hegyimentők elsősegély nyújtottak, majd levitték a hegyről.