Ellopott két kistigrist, és a fürdőkádban akarta felnevelni őket

Vágólapra másolva!
Lakása fürdőkádjában akart felnevelni két tigriskölyköt egy nő Ausztriában. Az állatokat ugyan kimentették, de elpusztultak.
Vágólapra másolva!

A néhány hetes állatokat a fürdőkádban, egy hősugárzó alatt akarta felnevelni egy 34 éves szlovák nő, aki egy szlovák tigrisfarmról vitte magával a kölyköket néhány napos korukban.

A hatóságok egy lakossági bejelentés nyomán találták meg még augusztus 8-án

a rossz állapotban lévő kistigriseket, amelyek állítólag egy héttel korábban jöttek világra.

A kicsiket a schönbrunni állatkert gondjaira bízták, de a tigrisbébik állapota átmeneti javulás után hirtelen romlásnak indult, a kölykök a hét végén elpusztultak.

A nő, akinek október közepén bíróság előtt kell felelnie a védett állatok kereskedelmére vonatkozó törvények megsértése miatt, azt mondta, hogy a kicsik eleve nagyon rossz állapotban voltak, és azért helyezte el őket ideiglenesen a lakásában, hogy ott a hősugárzó segítségével talpra állítsa őket. A nőt akár két év szabadságvesztésre is ítélhetik.

A schönbrunni állatkert szerdai tájékoztatása szerint

a kölykök túl hamar anyjuk nélkül maradtak, túl kicsik és fejletlenek voltak az életben maradáshoz,

életüket a napi 24 órás gondoskodás ellenére sem sikerült megmenteni.

Állatvédők szervezete szerint jobban kellene ellenőrizni a szlovákiai létesítményt, mert az európai tigrisfarmokon nevelt ragadozókat gyakran turistalátványosságként zsigerelik ki, majd testrészeik hasznosítása céljából Ázsiába adják el őket.